Gombnyomásra meghajló tévén dolgozik az LG

Január 11-én kezdődik a CES kütyüexpó, amit idén a koronavírus miatt csak virtuálisan rendeznek meg, és már az is tudható, hogy a show keretében az LG nemcsak az új, Mini LED technológián alapuló LCD okostévéket mutat be, de demóznak egy olyan készüléket is, aminek a képernyője gombonyásra meghajlik. A tévé egyelőre csak koncepció, és olyan technológiáról van szó, ahol az OLED kijelző egyetlen gombnyomásra sík állapotról íveltre vált.

LG Display A videójátékokhoz elméletileg jó lehet.

A készülék mögötti elgondolás, hogy filmeket/sorozatokat nézni sokkal jobb sík képernyőn, ugyanakkor a videójátékok esetében nagyobb beleélést biztosíthat a hajlított kijelző. A monitorok szegmensében mind a mai napig nagy divatja van az ilyen modelleknek, és néhány éve a tévék világában is megjelent ez a trend, de mára szinte teljesen eltűntek az áruházakból az ilyen variánsok – a dél-koreai gyártó abban bízhat, hogy a kedvünk szerint váltogatható megoldásra nagyobb lehet az igény. Érdekesség, hogy hasonló megoldással zárt ajtók mögött már a tavalyi CES-en is lehetett találkozni, ami újdonság, hogy az LG új hajlítható kijelzője olyan speciális réteggel rendelkezik, aminek hála a képernyő hangkibocsátásra is képes.

Hogy a tévéből a jövőben lesz-e kereskedelmi forgalomba kerülő változat, az egyelőre még kérdéses, de az tény, hogy az LG az utóbbi években komoly hangsúlyt helyez a rugalmas kijelzővel szerelt készülékekre: a tavalyi CES-en is megmutatták például a Signature Series OLED TV R-t, aminél a képernyő a készülékházból tekeredik ki – és ez már nemcsak koncepció, akinek van rá 87 000 dollárja (~28 millió forint), az akár be is tudja szerezni magának.


Source: 24 teszt