Görög strandon rekedt egy csőröscet, lebetegedett, kapott antibiotikumot, most ismét a tenger felé vette az útját, de még nem nyugodhatunk meg

A görög főváros, Athén strandjának sekély vízében rekedt pénteken egy három és félméteres, ifjú és sérült, úgynevezett Cuvier-féle csőröscet.

Az állatnak Jeorjiosz Amirasz görög környezetvédelmi miniszterhelyettes adott széles nyilvánosságot az ERT nevű tévécsatornán.

Néhány állítás Amirasztól:

  • a mélyvízi állat felbukkanása a sekély vízben önmagában jelzi, hogy nincs rendben az egészségi állapota
  • ez a cet „a görög tengerek ékköve”, egészen ritkán látható
  • a cet észlelésekor, pénteken nem sok remény mutatkozott a bálnaborjú életben maradására
  • az első laboreredmények súlyos dehidratáltságot, alacsony vörösvértestszintet és vérszegénységet mutattak ki
  • ám miután hidratálták és antibiotikumokkal kezelték, javult az állapota.

Azt pedig már az Arion bálnamentő civil szervezet szakértőjétől tudni, hogy a tengeri jószág az alsó állkapcsán sérült meg súlyosan, valamint a törzsén könnyebben, valószínűleg egy hajócsavartól.

Ez az állat közel négy órát is kibír egyetlen légvétellel

A szakértők 23 Cuvier-féle csőröscet merüléseit vizsgálták.

Az Arion aktivistái először csütörtökön, Vouliagmeni tengerparti település közelében észlelték a csőröscetet. Megpróbálták a nyílt tengerre terelni, az erőfeszítések kezdetben sikeresnek is tűntek, de az állat végül Athén tengerparti elővárosa, Palaio Faliro strandján kötött ki; innen a parti őrség egyik hajója és a bálnavédő egyesület búvárjai mentették ki.

Alexandrosz Francisz, a Pelagosz Intézet biológusa is megszólalt cetügyben, ő a következőket mondta:

  • az amúgy legföljebb hétméteresre megnövő Cuvier-féle csőröscet 1000 és 4000 méter közötti mélységben él
  • a part közelébe került példány a szeizmikus kutatások miatt veszíthette el a tájékozódóképességét a Kiparissziai-öbölben, ahol jelenleg szénhidrogén-lelőhelyek után kutatnak
  • a Kiparissziai-öböl a faj négy legjelentősebb élőhelyének egyike a világon
  • Görögországban évente 10-15 csőröscet vetődik partra vagy partközelbe; Cuvier-féle csőröscetet legutóbb 2016-ban és 2017-ben találtak, Kréta, illetve Naxosz szigeténél.

Ha túléli a tortúrát ez a példány, akkor visszatérhet fajtársaihoz, akikről egyebek mellett a következőket tudni:

  • túlnyomórészt szabadon úszó tintahalakkal táplálkoznak
  • 30-40 fős csapatokban úsznak
  • egyszerre buknak le és jönnek fel, egyszerre általában körülbelül 10 percig tartózkodnak a felszínen és 20-40 percig a víz alatt
  • állítólag ők tartják a merülési rekordot az emlősök között.

The post Görög strandon rekedt egy csőröscet, lebetegedett, kapott antibiotikumot, most ismét a tenger felé vette az útját, de még nem nyugodhatunk meg first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt