Gyermekek tömegeit veszélyeztetik az elektronikai hulladékok

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új jelentése alapján több millió ember, különösen a gyerekek egészségére jelent veszélyt az egyre növekvő mennyiségű elektronikai hulladék – írja az MTI.

Ha egy gyermek megeszik mindössze egyetlen olyan tyúktojást, amely a ghánai Agbogbloshie nyomornegyedből származik, akkor az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság által meghatározott napi határértéknél 220-szor több klórozott dioxin kerül a szervezetébe

– mondta Marie-Noel Brune Drisse, a jelentés vezető szerzője. A szakember szerint a probléma hátterében a nem megfelelő e-hulladék kezelés áll. „Ez egy egyre súlyosbodó kérdés, amelyet azonban sok ország még nem kezel egészségügyi problémaként” – tette hozzá.

Bill Hinton / Getty Images

Az elektronikai hulladékok közé tartoznak a régi számítógépek, televíziók, faxok és telefonok. Ezek a készülékek értékes fémeket, például aranyat és rezet, illetve mérgező anyagokat, így ólmot, higanyt és nikkelt is tartalmazhatnak. Az elektronikai eszközök számának növekedésével az e-hulladékok mennyisége is emelkedik. A becslések alapján világszerte 53,6 millió tonna szemét termelődött 2019-ben, ami 21 százalékkal volt magasabb az öt évvel korábbi értéknél.

A WHO szerint csaknem 13 millió nő számára jelent bevételi forrást, hogy újrahasznosítható anyagok után kutatva válogatják szét a szemetet, miközben ki vannak téve a mérgező anyagok hatásainak. Gyakran ötéves gyerekekkel végeztetik el ezt a munkát, mivel apró kezeikkel könnyedén szétszedik a készülékeket. Rájuk a mérgező anyagok még nagyobb fenyegetést jelentenek. A hulladékok a még meg nem született gyerekek fejlődését is gátolják, veszélybe sodorva a várandós nők életét is.

The post Gyermekek tömegeit veszélyeztetik az elektronikai hulladékok first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt