Ha dolgozó nem kapott oltást, rá kell beszélni – állítja a vendéglátós szervezet

A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint a jövő hét végére mindenhol biztonságosan újra lehet nyitni a teraszokat, és ha jó idő lesz, nagy forgalom várható a vendéglátóhelyeken.

Kovács László rámutatott: a zárás alatt az átlagos forgalom nem volt magasabb 15-20 százaléknál. Csak az ételkiszállítás tartotta életben a szektort, de sokan, főleg vidéken nem tudtak ezzel élni, nem volt értelme nyitva tartaniuk. Azoknak azonban, akik a nehézségek ellenére is megtartották dolgozóik jó részét, most helyzeti előnyük van – fogalmazott.

Fontosnak nevezte, hogy a vendéglátósok rábeszéljék dolgozóikat a koronavírus elleni oltásra. Kovács László szerint több szempontból is felelőtlenség úgy kinyitni, hogy a dolgozók nincsenek beoltva. Hiszen ha valaki beviszi a fertőzést, azt a kollégái és a vendégek is elkaphatják, és akár karantén alá is kerülhet a személyzet, ami a működést veszélyeztetheti. Egy ilyen helyzet ráadásul a vendégekben is bizalmatlanságot kelthet – vélekedett.

Az ipartestületi elnök reményeit fejezte ki, hogy az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok után a vendéglátásban és a turizmusban dolgozók is előnyt élvezhetnek majd az oltásnál.

The post Ha dolgozó nem kapott oltást, rá kell beszélni – állítja a vendéglátós szervezet first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt