Ha nem vennénk át koronavírus-fertőzötteket Romániából, magánúton jelentkeznének be a magyar kórházakba

Ötven, súlyos állapotú, intenzív ellátásra szoruló romániai koronavírus-fertőzöttet veszünk át, az érintett betegek a debreceni és a szegedi klinikákra kerülnek

jelentette be Szijjártó Péter a Facebookon, szerdán kora délután.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondása szerint a román kormány vetette fel még a múlt héten, hogy Magyarország a már korábban küldött gyógyszereken és gyógyászati segédeszközökön túl további segítséget is nyújthatna Romániának: az egészségügyi rendszer leterheltsége miatt átvehetnénk súlyos állapotú, intenzív ellátásra szoruló koronavírus-fertőzötteket, akiket magyarországi kórházakban lehetne ápolni. Hozzátette, a részletekről az Országos Kórházi Főigazgatóság egyeztet a román illetékes szervekkel, de akár néhány napon belül megkezdődhet a romániai betegek átszállítása. A járvány korábbi hullamáiban ez bevett megoldás volt az EU tagországai között, ha valamelyik már nem bírt az ellátórendszerre nehezedő nyomással.

Nem véletlen, hogy Magyarország most közvetlen segítséget nyújt Romániának, hiszen keleti szomszédunknál a koronavírus-járvány negyedik hulláma rendkívül súlyos helyzetet idézett elő.

Aki érzi magán a koronavírusos tüneteket, és valamilyen úton-módon meg tudja oldani, igyekszik magyarországi kórházba beutaltatni magát. A románok pechesek, mert a tolmács sokba kerül

– nyilatkozta lapunknak egy magát megnevezni nem akaró, de a romániai egészségügyi rendszert és a jelenlegi kritikus helyzetet belülről ismerő személy.

Tény, hogy a romániai kórházak sürgősségi osztályai már napokkal ezelőtt megteltek, a mentők több egészségügyi intézmény előtt sorban állnak, mert a beszállított koronavírusos betegeket nincs hova elhelyezni, sokan közülük a folyosókon várják, hogy valaki meghaljon, és befekhessenek a megüresedett ágyakba.

Kapcsolódó

A helyzet napról napra kritikusabb, október 12-én az új megbetegedések és az elhalálozások száma ismét rekordot döntött: 16 743 beteg és 442 halott, ráadásul a jelek szerint egyelőre esély sincs a negatív trend megfordítására, de legalábbis stabilizálására. Adrian Marinescu, a bukaresti Matei Bals Intézet orvos-igazgatója szerint a megbetegedési és halálozási görbe leghamarabb október végén fordulhat lejtmenetbe.

Az egészségügyi intézmények lefulladását természetesen a lakosság is érzi, nem véletlen, hogy elsősorban a határ menti megyékben a közösségi oldalakon már megjelentek olyan álhírek, miszerint a román mentőkocsik sorban állnak a határállomásokon, hogy átjussanak Magyarországra.

Egyelőre semmiféle leiratot nem kaptunk a szaktárcától, hogy romániai koronavírusos betegeket Magyarországra szállíthatunk kezelésre

– nyilatkozta ezekkel a fals információkkal kapcsolatban a 24.hu-nak Pénzes Gyula, az Arad megyei tisztiorvosi szolgálat aligazgatója. Állítását egy névtelenséget kérő mentőorvos is megerősítette lapunknak, mondván, még nem vittek át Magyarországra betegeket.

Andreea Alexandru / AP / MTI Az új koronavírus előidézte Covid-19 betegségben szenvedő páciensek a bukaresti Bagdasar-Arseni kórház koronavírus-részlegként működő intenzív osztályán 2021. október 12-én.

Nelu Tataru korábbi egészségügyi miniszter, a múlt héten megbuktatott kormányfő tanácsadója azt írta közösségi oldalán, hogy „ez olyan, mint a háború: élet a halál ellen”.

A hírcsatornákat ellepő vészhírek hatására az oltatlanok újra megrohanták az oltóközpontokat. Egy hónappal ezelőtt naponta alig 7-8 ezer ember vállalta be a szúrást, most már napi 35 ezer fölötti a számuk. Az ország lemaradása viszont óriási, a két adaggal beoltottak létszáma október 12-én 5,546 millió volt, ami alig 30 százalék fölötti arány. Az egészségügyi krízist pedig csak tetézi a kormány múlt heti megbuktatását követő belpolitikai válság. A letaszított kabinet 45 napig ügyvezetőként dolgozhat, ám jogköre korlátozott, és nyilván az aktivitását is takaréklángra állította.

A legkényesebb helyzetbe Cseke Attila ideiglenes egészségügyi miniszter került, aki a kormányból kilépő USR PLUS által üresen hagyott tárcát vette át szeptember 7. után, így sorra neki kell elvinnie a kórházi balhékat a constanțai tűzesettől a kényszerűségből kitett „megtelt” táblákig. Tűzoltási jelleggel most megpróbál átverni egy törvénytervezet, amely szerint bizonyos szakterületeken a munkavállalók számára kötelezővé teszik az oltást. Hogy melyek ezek területek, arról keddi nyilatkozatában nem tett említést.

A román kormány egyelőre még nem reagált Szijjártó Péter szerdai bejelentésére.

The post Ha nem vennénk át koronavírus-fertőzötteket Romániából, magánúton jelentkeznének be a magyar kórházakba first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt