Halálra döfött egy férfit a bika a futtatáson – videó

Egy embert megölt egy bika, egy embert  pedig életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba az Arcos de la Frontera-i hagyományos bikafuttatásról – írta a LadBible.

A minden húsvét vasárnapon megtartott futtatás áldozatát is kórházba szállították még, de életét már nem tudták megmenteni – közölték a helyi hatóságok. Az andalúz sajtó szerint a férfi az 50-es éveiben járt és helyi lakos volt.

A videón is látható, ahogy a férfit sarokba szorította az állat, miközben mások próbálták elterelni a figyelmét. De a férfit felöklelte a bika, és elkezdte dobálni.

A falu polgármestere, Isidoro Gambin azt mondta, minden támogatást és szeretetet megadnak az elhunyt barátainak és családjának.

A bikafuttatás nagyon veszélyes, de az emberek még mindig tömegesen vesznek rajta részt. Tavaly júniusban 12 embert ökleltek fel bikák Peruban, de szerencsére senki sem hunyt el. Júliusban a híres pamplonai fesztiválon 2000 ember vett részt, négy embert sebesítettek meg az állatok.

Mindeközben több állatvédő szervezet is tiltakozik a hasonló események ellen. A pamplonai bikafuttatás ellen emelte fel a szavát az AnimaNaturalis igazgatója, aki azt mondta, hogy az ötven bika

utolsó pillanatai tele van szenvedéssel és kínzással.

„Tudjuk, hogy nem tudjuk megállítani ezeket a haláleseteket, de folytatni fogjuk a tiltakozásunkat, hogy ne maradjanak észrevétlenül” – nyilatkozta Aida Gascon.

Kiemelt kép: YouTube


Source: 24 teszt