Hallgatnak a miniszterek a Borkai-ügyről

A szocialista Bangóné Borbély Ildikó külön-külön megkérdezte Orbán Viktortól és valamennyi miniszterétől, hogy mit gondol a győri polgármester és a keresztény szabadság kapcsolatáról,

Borkai Zsolt a keresztény szabadság jegyében tette, amit tett?

Az ellenzéki politikus arra is választ várt az Orbán-kormány tagjaitól, hogy repültek-e Borkai Zsolttal?

Erre már ki sem tért a főnöke, Rogán Antal miniszter megbízásából mindenki nevében válaszoló Dömötör Csaba államtitkár, aki szerint a miniszterelnök (pártelnökként – a szerk.) már elmondta véleményét, amikor egészen pontosan úgy fogalmazott:

világossá kell tenni, hogy bizonyos dolgok nálunk nem férnek bele.

Dömötör arra is felhívta a figyelmet, hogy Borkai Zsolt kilépett a
Fideszből. Egyébként ugyanezt a választ kapta Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője is aki azt kérdezte Orbán Viktortól és Kásler Miklós minisztertől, hogy

Mennyire férnek bele a drogos orgiák és a cserébe
elosztogatott közpénz a keresztény szabadságba?

Ki repült még keresztény szabadságra Borkaival?

Így sűríthető össze Bangóné Borbély Ildikó két kérdése. Azokat megkapta Orbán Viktor és összes minisztere. 

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd


Source: 24 teszt