Hamarosan kiderülhet, kialakult-e az élet a Marson

Múlt héten indult el a NASA Perseverance (Állhatatosság) nevű marsjárója. Az űreszköz egyik fő feladata az lesz, hogy előkészítse az égitesten vett mintákat a földi vizsgálatra – írja az MTI.

A Perseverance nevű jármű olyan mintákat készíthet elő, amelyeket a következő Mars-szondák a tervek szerint a 2020-as évtized második felében hazahozhatnak a Földre, ahol sokkal bonyolultabb laboratóriumi vizsgálatokat lehet a mintákon elvégezni. Ilyen még nem volt

– mondta Kiss László, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában.

Kép: Getty Images

A szakértő szerint ezek a vizsgálatok segíthetnek annak kiderítésében, hogy kialakult-e az élet a múltban a Marson.

Kiss László hozzátette, az égitest évmilliárdokkal ezelőtt legalább annyira lakható lehetett, mint a Föld, felszínén pedig rengeteg víz volt.

„A Naprendszer korai szakaszában a Mars nem volt elég nehéz, hízott bolygó, tömege csak a nyolcada a Földének, nem tudta erős gravitációval megtartani a légkörét és folyamatosan veszti a hidrogént” – állapította meg a kutató.

A Perseverance a tervek szerint bő fél év alatt jut el a Marshoz, és 2021 februárjában fog landolni. Fő küldetése az, hogy az élet nyomai után kutasson, emellett egy speciális eszközzel szén-dioxidból oxigént is megpróbál előállítani, amelyet később a Marsra érkező űrhajósok használhatnak. A szonda nemcsak egy marsjárót, hanem egy kis helikoptert is szállít majd. Kiss László szerint utóbbiról ki fog derülni, hogy a földinél sokkal ritkább légkörben képes-e repülni. Ha a helikopter sikeres lesz, úgy a jövőben a levegőből is vizsgálhatják a Marsot.


Source: 24 teszt