Három hét múlva tetőzhet nálunk a harmadik hullám az amerikai járványmodell szerint

Korábban többször is írtunk már a Washingtoni Egyetemen működő Egészségmérési és -értékelési Intézet (IHME) rendszeresen frissülő prognózisáról, amely azt ismerteti, hogy egyes országokban várhatóan hogyan alakulnak majd a koronavírus-járvány legfontosabb mutatói.

A Bill és Melinda Gates Alapítvány támogatásával létrejött, egészségügyi trendek modellezésével foglalkozó kutatóintézet a járvány eddigi alakulását viszonylag helyesen jelezte előre, még ha a számok nem is mindig  találták telibe a napi adatokat, és a trendfordulókban is előfordultak csúszások.

Az elmúlt napokban Magyarországra is lecsapott a harmadik hullám, Orbán Viktor pedig múlt csütörtökön azt mondta, miután „járványmatematikusokkal” találkozott, hogy a járvány legnehezebb két hete előtt állunk.

Ennél pontosabb előrejelzést azonban nem közölt a miniszterelnök, ezért megnéztük újra az amerikai járványkalkulátort, amely a korlátozások mellett immár az oltások ütemét és a brit vírusvariáns terjedését is figyelembe veszi. (Mivel viszonylag pontos adatunk az áldozatok számáról van, érdemes erre a mutatóra fókuszálni, noha mint az oldal is megjegyzi, a megfertőződés és az elhalálozás között általában 17-21 nap telik el.)

A modell szerint az áldozatok napi számának folyamatos emelkedése mellett március 19-29-ig lesz a legrosszabb a helyzet, ebben az időszakban naponta 180-184-en halnak majd bele naponta a betegségbe (a csúcsot egészen pontosan március 22-23-án mutatja a grafikon). A görbe ezután ereszkedni kezd, de csak április 24-én csökken újra száz alá a halottak száma. Az előrejelzés szerint május 21-én már 25 ezer áldozata lesz a járványnak Magyarországon.

Noha az fertőzések számáról kevésbé lehetnek pontos adataink (hiszen a hivatalosan regisztrált esetszám korántsem nyújthat teljes képet), a modell ennek alakulását is próbálja megbecsülni. Ennek alapján az új megfertőződések száma már ezen a héten tetőzhet kb. 14400 napi új esettel.

Az előrejelzés szerint a lélegeztetőgépre kötöttek száma nem fog lényegesen emelkedni, a kórházi ágyak iránti szükséglet viszont nyilvánvalóan megnő majd. Fontos megjegyezni, hogy ugyan a kalkulátor mindig frissülő adatokkal dolgozik, az előrejelzéseit csak a jelenlegi adatok kontextusában érdemes értelmezni. Ha például a vakcinaellátás fellendül, és sokkal több vakcina érkezik majd hazánkba is, akkor alacsonyabban maradhat a halálozás.

A washingtoni járványmodell előrejelzése egyébként még mindig kedvezőbb, mint Ferenci Tamás biostatisztikusé, aki szerint a második hullám csúcsán naponta akár 200-an is belehalhatnak majd a koronavírus okozta betegségbe.

The post Három hét múlva tetőzhet nálunk a harmadik hullám az amerikai járványmodell szerint first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt