Hat évet kapott a fegyveres rablással vádolt szegedi jogász

Hat év börtönbüntetésre ítélte a Szegedi Törvényszék azt az 52 éves fegyveres rablással, lőfegyverrel visszaéléssel és kényszerítéssel vádolt szegedi jogászt, aki tavaly egy pisztollyal megpróbált kirabolni egy postát, majd két nap múlva ötezer forintot zsákmányolt egy virágboltból.

A nyolc évvel ezelőtt ittas vezetésért öt hónap felfüggesztettre ítélt férfi a lakás- és helyiséggazdálkodási csoportot vezette a hódmezővásárhelyi polgármesteri hivatalban. Tavaly márciusban köztisztviselői megbízatása azonban megszűnt, s egy hónapig még megbízási jogviszonyban alkalmazták. Miután a felélte tartalékait, kétségbeesésében úgy döntött, hogy rablással szerez pénzt.

A férfi tavaly május 21-én magához vett egy már évtizedek óta engedély nélkül tartott pisztolyt, és napszemüveget, szájmaszkot viselve megjelent egy szegedi postán, ahol csak három alkalmazott volt bent. A férfi odalépett az egyik ügyfélablakhoz, a betárazott pisztolyt rászegezte a postás hölgyre, és pénzt követelt. A sértett a pénzes fiók kinyitására készült, de kihasználta a vádlott figyelmetlenségét, felállt és a kolléganőivel együtt kirohant a hátsó ajtón az utcára, ahol segítséget kértek a járókelőktől. A vádlott ezt látva zsákmány nélkül kiment, majd a kerékpárjával hazahajtott.

A sikertelen rablás után két nappal az elkövető szájmaszkot viselve egy szegedi virágüzletbe ment be, ahol a korábbi rablásnál használt pisztolyt rászegezte a pult mögött álló hölgyre és felszólította, hogy adja át a bevételt. Az eladó a pénztárgépből öt darab ezer forintos bankjegyet adott át a férfinek és közölte, hogy több pénzt nem ad. Eközben az üzlet hátsó részében tartózkodó másik alkalmazott felhívta a segélyhívót. Ezt a vádlott is észrevette, és elsietett a helyszínről.

A rendőrök a vádlottat a postán rögzített ujjlenyomatok alapján azonosították, és még a második bűncselekmény napján elfogták egy söröző teraszán, majd a lakásán a rablásokhoz használt, 6,35 mm-es kaliberű pisztolyt és az ahhoz tartozó lőszereket is lefoglalták.

A pszichiátriai szakvélemény szerint az elkövető személyisége rendszeres napi alkoholfogyasztása miatt megváltozott, hangulatzavara miatt korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, gyógyszereket is szedett, de azt abba hagyta, a bűncselekmények elkövetésekor pedig enyhe fokban korlátozott volt a beszámítási képessége.

A tárgyaláson a bűnösségét elismerő vádlott bocsánatot kért a tanúként meghallgatott postai dolgozótól, aki elmondta, a mai napig hatással van rá a bűncselekmény, kollégáival azóta is összerezzennek, ha ügyfél lép a hivatalba, és a táskájába kezd kotorászni. A bíróság a férfi a postán elkövetett bűncselekményét az ügyészség által indítványozott közfeladatot ellátó személy sérelmére fegyveresen elkövetett rablás kísérlete helyett kényszerítés bűntettének minősítette.

Kóbor Jenő bíró az ítélet indoklása során kifejtette, a vádlott a rablástól önkéntesen elállt, amikor a postán egyedül maradt, és bár lehetősége lett volna rá, semmit nem tulajdonított el, hanem elhagyta az épületet. A döntéssel szemben az ügyészség fellebbezést jelentett be, súlyosítás és a vád szerinti minősítés megállapítása érdekében. Az elkövető és védője enyhítésért fellebbezett.

The post Hat évet kapott a fegyveres rablással vádolt szegedi jogász first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt