Hétszáz éves templomra bukkantak Tolna megyében

Árpád-kori templom maradványait tárták fel a Tolna megyei Kisszékelyen – írja az MTI. Az épület különlegessége, hogy túlélte a török hódoltság másfél évszázadát, és egészen a 19. század elejéig megőrizték. A kéthetes ásatást a Kisszékelyi Kulturális Egyesület kezdeményezésére a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum munkatársai végezték, K. Németh András ásatásvezető szerint a templom három építési periódusát tárták fel.

A Szent György tiszteletére emelt templomot először a pápai tizedjegyzék említette az 1330-as években, papja szerepelt a 16. századi török összeírásokban is. A 18. század elején, a török kiűzését követően született kamarai és egyházi források romos kőtemplomként írták le.

Archaeological excavation
Fotó: iStock

A mostani kutatáson feltárták az Árpád-kori alapokat, és némi falmaradvány is előkerült. Úgy tűnik, hogy a korban szokásos méretű, belül mintegy 25 négyzetméteres, 12 méter hosszú templom állt a faluhoz közeli magaslaton, masszív, 110-120 centiméter vastag falakkal. A szentély és a hajó találkozásánál vörösre és sárgára festett vakolatdarabokat azonosítottak, a belső falak részben színesek lehettek. A templomot a 13. században emelhették, később pedig több lépésben alakították át.

Az épületen belül Luxemburgi Zsigmond korától Mária Terézia uralkodásának idejéig bezáróan találtak érméket, de a tágabb lelőhelyen III. Béla korabeli és a 13. század második feléből származó szlavón érmék, dénárok is előkerültek.

Az épületet 1823-ig használták a hívek, ekkor a községet birtokló Styrum-Limburg család adományából felépült az új, ma is álló templom.

K. Németh András megemlítette, hogy Kisszékely azon kevés Tolna megyei település közé tartozik, ahol a török hódoltság ideje alatt is megmaradt a magyar népesség, és gyakorolták katolikus vallásukat.

Kiemelt fotó: iStock


Source: 24 teszt