„Hogy egy magyar válogatott ilyen enerváltan küzdjön, azt nem tűrhetjük el!”

Sokkoló vereséggel indult a magyar válogatott számára a dániai női kézilabda-Európa-bajnokság: Horvátország 24-22-re nyerte meg a pénteki első fordulós mérkőzést. Tette mindezt úgy, hogy papíron a csoport leggyengébb tagja, ráadásul több kulcsjátékosát is nélkülözte.

Kapcsolódó

Danyi Gábor: Mélyen tudásunk alatt, szinte hit nélkül játszottunk

A magyar csapat szövetségi kapitányainak egyike a meccs után mondta el, hogy nem számítottak erre a forgatókönyvre.

Az egyik szövetségi kapitányunk, Danyi Gábor már rámutatott a mérkőzés után, hogy mélyen tudása alatt, szinte hit nélkül játszott a magyar csapat. Erre erősített rá a Nemzeti Sport cikke szerint szombaton Elek Gábor is, aki arról beszélt, mindkét szakember borzasztóan csalódott a történtek miatt.

„Ez egy nem várt csapás volt. Ami Danyi Gáborral mindkettőnket zavar, illetve a közvéleményt is, hogy a horvátok jobban akarták a győzelmet, mint mi. Ez nekem nagyon fáj!

Rosszul játszani lehet, van olyan, de az, hogy akaratban ennyire felülmúljanak minket, ennyire elanyátlanodjunk, az mindenképpen óriási csalódás.

A mérkőzés után el is hangzott az öltözőben, hogy több ilyet nem fogunk eltűrni. Semmi jel nem utalt erre, keressük még az okokat. Igyekszünk minél gyorsabban rendbe rakni a dolgokat. Még egyszer mondom, hogy egy magyar válogatott ilyen enerváltan küzdjön, azt nem tűrhetjük el! – nyilatkozta szombaton Elek Gábor.

A magyar válogatott vasárnap folytatja szereplését, Szerbia lesz majd az ellenfél. A szerbeknél már volt koronavírusos eset, emiatt a pénteki, Hollandia elleni mérkőzésüket szombatra halasztották, azaz pihenő nélkül játszanak velünk.

A meccs összefoglalója:


Source: 24 teszt