Idén még 5 százalékkal növekedhet a szén-dioxid-kibocsátás

Idén öt százalékkal nőhet a globális szén-dioxid-kibocsátás, ami a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint arra figyelmeztet, hogy a pandémia utáni gazdasági fellendülés az éghajlat szempontjából „minden lehet, csak fenntartható nem” – írja az MTI.

Az IEA 2021-es globális energetikai áttekintése szerint a szén-dioxid-kibocsátás idén 33 milliárd tonnára emelkedik, ami 1,5 milliárd tonnával nagyobb a 2020-as szintnél, s az utóbbi évtizedben a legnagyobb mértékű növekedést jelenti.

„Ez egy komoly figyelmeztetés, hogy a gazdasági fellendülés a Covid-válságból kilábalás nyomán jelenleg minden, csak nem fenntartható az éghajlatunk számára” – mondta Fatih Birol, az IEA ügyvezető igazgatója.

Az idei növekedést Briol szerint valószínűleg az okozza, hogy a villamosenergia-ágazatban nő a szén felhasználása, különösen Ázsiában. Az igazgató arra is utalt, a kormányok felelőssége, hogy cselekedjenek az éghajlatvédelem érdekében.

Joe Biden amerikai elnök virtuális csúcstalálkozót tart a világ több tucatnyi vezetőjével ezen a héten, hogy megvitassák a kérdést a Skóciában még ebben az évben sorra kerülő globális tárgyalások előtt.

Tavaly, amikor a pandémia miatt csökkent az energiafelhasználás, az azzal kapcsolatos CO2-kibocsátás 5,8 százalékkal esett vissza 31,5 milliárd tonnára, miután

egy évvel korábban 33,4 milliárd tonnával csúcsot döntött.

Az IEA éves jelentése a világ minden tájáról származó legfrissebb nemzeti adatokat elemezte, vizsgálta a gazdasági növekedési tendenciákat és az új energiákkal kapcsolatos projekteket, amelyek a közeljövőben lépnek működésbe.

A globális energiakereslet főleg a fejlődő gazdaságok igénye miatt 2021-ben várhatóan 4,6 százalékkal nő, s ezzel meghaladja majd a 2019-es szintet.

Idén az összes fosszilis tüzelőanyag iránti kereslet növekedni fog,

mind a szén, mind a gáz esetében a 2019-es szint fölé emelkedik az IEA szerint. A szénfelhasználás várható növekedése 60 százalékkal meghaladja a megújuló energiaforrások felhasználásának növekedését. A szénfelhasználás előrejelzett keresletének több mint 80 százaléka 2021-ben várhatóan Ázsiából származik, élén Kínával.

Az Egyesült Államokban és az Európai Unióban szintén növekedni fog a szénfelhasználás, de jóval a válság előtti szint alatt marad – közölte az IEA.

The post Idén még 5 százalékkal növekedhet a szén-dioxid-kibocsátás first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt