Időskutatást rendelt megint a kormány, a nyugdíj melletti munkavállalást is firtatják

Hirdetmény közzététele nélkül folytatta le az Innovációs és Technológiai Minisztérium az EU28+ illetve az időskutatás kiegészítő szolgáltatás 2019 tárgyában a közbeszerzési eljárást. A közbeszerzési hatóság oldalán közzétett dokumentumok szerint a megrendelés becsült értéke nettó 1,44 milliárd forint, ám ennél egy kicsivel többért vállalta a munkát a Századvég Gazdaságkutató Zrt. és a Századvég Politikai Iskola Alapítvány párosa. Az ajánlatuk nettó 1,4413 milliárd forint volt, figyelt fel rá az Mfor.

Ami az időskutatást illeti, három alap kutatási szempont lesz:

  • az időskorúak jövőpercepciója (pl. nyugdíj melletti munkavállalás versus nagyszülői szerepvállalás);
  • az öregedéssel együtt megjelenő problémák (pl.: egészség, anyagi helyzet és annak változásai);
  • az egyén, család, állam szerepe az időskorúak életében.

A korábbi időskutatásokhoz képest a mostani annyival lesz másabb, hogy míg eddig csak az időseket érintő problémák egyes részeire koncentráltak a közvélemény-kutatások, a mostani egy átfogó pillanatképet fog készíteni az 55 évnél idősebbek helyzetéről – írják a pályázat kiírásában.


Source: 24 teszt