Igazi nyúl helyett adjon videojátékot a gyereknek

A nyulakért és a videojátékokért egyaránt rajongok, így egyértelmű, hogy a húsvéti időszakban szívesen hívom fel a gyerekes szülők figyelmét arra, hogy csak akkor engedjenek a picik nyúlkérlelő nyomásának, ha valóban képesek felelősséget vállalni az állatért. A kereskedésekben kapható, izgő-mozgó orrú törpefajták ugyanis hosszú évekig élnek és számos dologra kell figyelni a tartásuk során, jelentős részük mégis elhanyagolva, utcára dobva, rosszabb esetben fazékban végzi az ünnep után.

A cukiságmennyiséget könnyen megadhatja egy videojáték is, ami még akár a gyerek képességeit is fejlesztheti. Mutatunk pár olyan jó játékot, amiben emlékezetes fülesek szerepelnek, és nem feltétlen kell hozzá a legújabb konzol.

Bucky O’Hare

Azok a szülők, akik fogékonyabbak a játékok iránt, netán a NES-korszakban (Nintendo Entertainment System) már aktívan gémeltek, emlékezhetnek Bucky O’Hare-re, a zöld nyúlra, aki idegenek hordái ellen indult harcba. A nyúl figurája a késő hetvenes években született meg eleinte képregényhősnek szánva, majd utat talált magának a videojátékokba is.

Első alkalommal a Konami adott ki a főszereplésével készült játékot árkádgépekre 1992-ben, egy egyszerű és szórakoztató, lövöldözős platformjátékról van szó.

Nem kell megijednünk, ha nincs NES-ünk: már számos emulátorprogram tölthető le PC-re is, de akár weboldalon keresztül is játszható, például ezen a linken, itt a pixelkorszak többi nagyját is megtaláljuk.

Jazz Jackrabbit

A zöld nyulak ligájában már csak Jazz Jackrabbit a menőbb, akinek a nevét már a fiatalabbak is ismerik, ha a kilencvenes évek végén volt otthoni számítógépük. A Cliff Bleszinski által megálmodott füles piros fejkendőt viselt, és minden olyan dologra lövöldözött, ami mozgott, egy olyan kedvenc, amit nem felejt el könnyen az ember.  Az Epic Mega Games 1994-ben adta ki PC-re a platformjáték első részét, de a jó hír, hogy játszhatjuk ezt is online, ezen a linken.

A történet a jól bevált „mentsd meg a lányt” vonalat követi: a Carrotus nevű bolygó hőseként a gonosz teknősök ellen indulunk harcba, hogy megmentsük Eva Earlongot, nyúlnemzetünk hercegnőjét, persze rengeteg világon, furcsa lényeken és epikus harcokon keresztül vezet addig az út.

Rayman Raving Rabbids

A megveszekedett rabbidek a Rayman-széria mellékszereplői voltak egykor, azóta pedig külön franchise-t kaptak és a Nintendo konzoljainak állandó vendégei. A Raving Rabbids játékok szereplői bárgyún vigyorgó, vicces, hisztérikus hangokat kiadó fülesek, akik megkockáztatjuk: simán vannak annyira imádnivalóak és hóbortosak, mint mondjuk a minionok.

Jellemzően különféle logikai, ügyességi és más készségfejlesztő feladatokat kell megoldanunk a sorozat darabjaiban, és jó hír, hogy ha nincs Nintendo konzolunk, akkor PC-re is elérhető az első rész, ami nem mellesleg az egyik legjobban sikerült darab. Emellett Xbox 360-ra, illetve PS2-re, PS4-re és Xbox One-ra is találunk egy-egy epizódot.

The Night of the Rabbit

Kicsit idősebbeknek ajánlanánk a komorabb, ám így is meseszép hangulatú és világú kalandjátékot, amit a Daedalic Entertainment fejlesztett. A PC-s játék főhőse egy Jeremiah Hazelnut nevű 12 éves kisfiú, aki egy fehér nyúlúr varázslótanoncának szegődik, és bár a tapsi azt ígéri neki, hogy vacsorára otthon lesz, nem minden úgy alakul, ahogy azt várnák.

A misztikus játékban különféle világokon keresztül vágnak át a tanítótapsival, nyomokban felfedezhetjük benne a Harry Potter és az Alíz Csodaországban behatásait is.

Érdemes megjegyezni, hogy egy lassabb folyású darabról van szó, amihez némi türelem is kell, mivel sokat kell benne mászkálni, beszélgetni, gyűjtögetni. Így leginkább közös tevékenységnek ajánlanánk a kisebbekkel, mert néhol szükség lehet a szülői segítségre.

Forrás: Daedalic Entertainment


Source: 24 teszt