Így pingpongoztak a városmajori templom tornyában
A kommunista hatalomátvétel után a magyar állampolgárok, illetve különböző szervezetek egy része hirtelen a rendszer ellenségeivé vált – ez a sors jutott az egyházaknak is, amiket tervszerűen akartak felszámolni. A folyamat kezdeti lépéseiként előbb a különböző szerzetesrendeket oszlatták fel, majd tulajdonaikat – így a földeket, ingatlanokat, illetve ingóságokat – is átvették, hogy azokat állami gazdaságokká, önkormányzati fenntartású iskolákká vagy bármilyen állami hivatal székhelyévé alakítsák. A papok és szerzetesek, illetve a hívek ellen koncepciós perek tömege indult el, a magyar börtönök részben velük teltek meg a negyvenes évek végére.
A Rákosi-rendszer a szabadlábon maradt egyházi vezetők ténykedését sem nézte jó szemmel, így a papoknak nem maradt túl sok lehetőségük arra, hogy meggátolják a gyülekezet létszámának csökkenését, illetve új híveket szerezzenek.
Voltak persze olyan papok is, akik nem törődtek mindezzel – közéjük tartozott az 1945-ben kinevezett városmajori plébános, dr. Láng János is, aki a Magyar Dolgozók Pártja hivatalos lapja, a Szabad Nép (1950. júl. 30.) szerint egy vasárnapi prédikációban így fogalmazott:
A munkaverseny kiszipolyozza, tönkreteszi a munkásokat. […] Egy építkezés mellett sétáltam s egyszercsak látom, hogy öt emelet magasságban kötélen lóg egy dolgozó munkás. Beszélgetni kezdtem vele, s szegény elmondta, milyen fáradt és éhes. Aznap még nem ebédelt, mert nem tellett neki erre. Vacsorára is csak lekváros kenyeret evett.
A beszámoló szerzője hozzáfűzte:
Ennek a papnak, úgy látszik, annyira megzavarta a fejét a nép ellen érzett gyűlölete, hogy okosabb hazugságot már nem is tudott kitalálni.
A papnak nem ez volt a legnagyobb dobása, hiszen legalább egy hónappal a fenti prédikáció előtt pingpongasztalokat helyezett az Árkay Aladár (1868–1932) és fia, Bertalan (1901–1971) által tervezett, az apa halála után megszületett modernista templom különálló harangtornyának tetejére,
A történtekről Mindent a maga helyén című írásával a magyar úttörőmozgalom újságja, az ekkor még kéthetente megjelenő Pajtás tudósított elsőként (1950. júl. 1.), vigyázva arra, hogy minden második mondatában legyen olyan gondolat, ami az állami rendszerek felsőbbrendűségét bizonyítja az egyházzal szemben:
A vizsgák előtt szokatlanul benépesült a városmajori templom környéke. Bizony nem az áhítat hatalmasodott el a gyerekek között, hanem szokatlan új berendezési tárgy vonta magára ezt a megérdemelt érdeklődést. Népes csoportok vártak sorukra, mindenféle korosztályból, álldogáltak türelmesen, mert a városmajori plébánia vadonatúj ping-pong asztalt állított fel a harangtoronyban. Gondosan meg is javíttatta a megrongált padlót a zavartalan játék kedvéért, de arra már kevesebb gondot fordított, hogy az idejáró kisdiákok iskolai munkájukkal elkészültek-e, mielőtt belefelejtkeztek a ping-pong-csaták tüzébe. A ping-pong asztal nem a templomba való. Megfelelőbb hely számára, például a városmajori úttörők csapatotthona, hiszen a gyerekek szórakozásáról gondoskodik az úttörőmozgalom és az iskola. Ott sokkal többen használhatják és a vezetők ügyelnek arra, hogy mindenki csak munkája végeztével sportoljon, jó levegőn és a sporthoz jobban illő környezetben.
Láng még közel két éven át maradt az egyházközség élén, sőt, az Új Ember szerint 1952. májusában ő maga kérte a nyugdíjazását. Az egyházmegye néhány héttel később zöld utat adott neki: helyére a korábbi káplánt, dr. Rimóczy Özsébet nevezték ki, aki egészen 1963-ban bekövetkezett haláláig vezette a gyülekezetet.
The post Így pingpongoztak a városmajori templom tornyában first appeared on 24.hu.
Source: 24 teszt
