Ijesztő jeleneteket úszott meg Michelisz, de nem mindenki volt ilyen szerencsés

A túraautó-világkupa, a WTCR hétvégi állomásán Portugáliában, a Vila Real-i utcai pályán találkozott a mezőny. A szombati, első futamon alig pár kanyarig jutottak a pilóták, mivel az élről rajtoló két Sebastien Loeb Racing-pilóta, Mehdi Bennani és Rob Huff összeütközött egymással, majd a korlátról visszacsapódtak a mezőny elé, amiből más már nem is lehetett, mint hatalmas tömegkarambol.

A balesetből egyedül a magyar versenyző, Michelisz Norbert tudott kijönni, de az autójában megsérült a bukócső, így nem tudott rajthoz állni az újraindításkor.

A baleset videón:  

Tom Coronel, a Boutsen Ginion Racing Hondáját vezető holland pilóta is benne volt a baleset sűrűjében. Az internet adta lehetőségeket mindig jól kihasználó Coronelnél természetesen volt egy kamera, így rögzíteni tudta a baleset utáni közvetlen perceket.

A videón látszik, ahogy a pilóták próbálják egymást kiszabadítani az autókból, valamint látható Bennani és Huff is, akik a leginkább összetörték az autóikat. Rajtuk látszik leginkább a sokk, illetve Bennanin az is, hogy az oldalát fájlalja.

Coronel felvétele:

Rob Huff autója totálkáros lett,

This is why we definitely won’t be racing tomorrow.

Közzétette: Rob Huff – 2018. június 23., szombat

de rajta kívül Bennani Volkswagenjét és James Thompson Hondájat sem sikerült összerakni

Michelisz autóját megjavították, a magyar versenyző sérült csuklóval egy harmadik hellyel zárta a hétvégét.

Norbert Michelisz from Hungary in Hyundai i30 N TCR of BRC Racing Team in action during the Race 1 of FIA WTCR 2018 World Touring Car Cup Race of Portugal, Vila Real, June 23, 2018. (Photo by Paulo Oliveira / DPI / NurPhoto via Getty Images)

Michelisz Norbert remekelt vasárnap

Azok után, hogy a szombati futamon nem indulhatott, vasárnap egy dobogó is összejött a magyar pilótának.


Source: 24 teszt