Itt a legújabb adócsomag

A nemzetgazdasági miniszter hétfőn benyújtotta a legújabb adócsomagot Egyes pénzügyi és gazdasági tárgyú törvények módosításáról címmel. (A kormány tálalásában: a versenyképesség növeléséről szólóadócsomag.) Ebben benne vannak azok az ígéretek, amiket a kormány a bérmegállapodás során tett.

Azaz a törvényjavaslat rögzíti többek között, hogy 2017-től:

  • egykulcsos és egy számjegyű lesz a társasági és nyereségadó, azaz a jelenlegi 19 illetve 10 százalék helyett egységesen 9 százalékos, illetve hogy
  • a mostani 27 százalék helyett 5 százalékponttal csökken a munkáltatók által a foglalkoztatottak után fizetendő szociális hozzájárulási adó (leánykori nevén munkáltatói járulék), ami így 22 százalékos lesz.
  • Ezzel összefüggésben a 27 százalékos az egészségügyi hozzájárulás is 22 százalékra mérséklődik.
  • A javaslat 9 százalékra csökkenti a vállalkozói személyi jövedelemadó mértékét is a társasági adó mértékének csökkentésével összhangban.
  • 2018-tól pedig 20 százalékos lesz a szocho. (Azt egyelőre nem említik, hogy az adó Varga Mihály ígérete szerint még egy fél százalékponttal csökkenhet.)

De benne van a javaslatban az is, amiről eddig nem lehetett hallani, hogy a katázóknál emelkedik az ellátások számításának alapja. Így aki havi 50 ezer forint adót fizet, annak a havi 81 300 forint helyett 90 ezer forint lesz az ellátási alapja (nyugdíj, egészségbiztosítás), aki pedig havi 75 ezer forint adót fizet, azoknak 136 250 forint helyett 150 ezer forintos lesz az ellátási alapjuk. A módosítás a szochocsökkentéssel függ össze.

Rögzíti a beadvány azt is, hogy a kiva adója 16-ról 14 százalékra csökken.

És adóköteles lesz pl. az önkormányzat illetékességi területén lévő ingatlanon elhelyezett, a településkép védelméről szóló törvény szerinti reklámhordozó. A javaslat 12 ezer forintban maximálja a reklámhordozók utáni építményadó négyzetméterenkénti legmagasabb éves összegét.

Gyorsan megszavazhatják

Benyújtotta a nemzetgazdasági tárca hétfőn a versenyképesség növeléséről szóló adócsomagot, amely az adócsökkentés több éves programját  tartalmazza – mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján.

Kiemelte: a tárca azt szeretné, ha a parlament – várhatóan kivételes eljárásban – már a jövő héten elfogadná a csomagot.Rámutatott: a kormány a vállalkozói világ minden szegmensében adócsökkentést kíván végrehajtani, így egyebek mellett a jelenlegi 10, illetve 19 százalékról egységesen 9 százalék lesz jövőre a társasági adó mértéke. Így a kabinet várakozásai szerint 145 milliárd forint marad a vállalkozásoknál – emelte ki. Az egyéni vállalkozók közterhe is csökken, a csökkenés több mint 180 ezer egyéni vállalkozót érint – tette hozzá.


Source: 24 teszt