Ittas járművezető miatt halt meg a vétlen sofőr

A megalapozott gyanú szerint ittasan vezette járművét az a sofőr, aki Debrecenben okozott halálos kimenetelű balesetet, írja a police.hu.

A 471-es számú úton január 19-én reggel fél hat körül egy férfi Hajdúsámson felől Debrecen irányába közlekedett. A megalapozott gyanú szerint a sofőr járműve sebessége nem az útviszonyoknak megfelelő volt, ezért a Külső Sámsoni út és a Salakos utca kereszteződésénél áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött egy Suzuki típusú személyautóval.

A baleset során a Suzukit vezető 28 éves férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette, a másik gépkocsit vezető 39 éves férfit súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

Az igazságügyi szakértői vélemény szerint a BMW sofőrje úgy vezette gépkocsiját a baleset időpontjában, hogy szervezetében szeszes ital fogyasztásából származó alkohol volt.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság halált okozó ittas állapotban elkövetett közúti járművezetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a bocskaikerti lakossal szemben.

A rendőrök elvégezték a szükséges eljárási cselekményeket és az iratokat átadták az ügyészségnek.


Source: 24 teszt