Jakab Péter Orbán Viktornak: Nekem nem fog megremegni a kezem, amikor Önt bilincsbe kell verni

Jakab Péter is reagált az ellenzéki frakcióvezetők közül Orbán Viktor, az őszi ülésszakot megnyitó beszédére.

Kapcsolódó
Orbán: A gyereket nevelők február közepéig visszakapják az idén befizetett szja-t, de lesz felső határ

Ha elegen be vagyunk oltva, akkor nem kell visszatérni a korlátozásokhoz, a maszkhasználathoz – mondta a miniszterelnök.

A Jobbik elnöke remélte, hogy sikerült kipihennie magát Orbánnak a nyáron, „de hallva azt a sok sületlenséget, amit mondott nem sikerült. Pedig lett volna hol pihenni, hiszen azt a 40 méteres luxusjachtot sikerült lecserélni egy 50 méteresre cirka 10 milliárdért. Látja miniszterelnök úr, ez az, ami nőtt Magyarországon, amióta nem találkoztunk, az Önök luxusa és a nép nyomora.”

Ezután Jakab arról beszélt, hogy szerinte a magyar bérből élők egyre nehezebb helyzetben vannak. „Esküszöm, addig provokálják a népet, amíg bele nem szaladnak egy jókora pofonba, jövőre meg fogják kapni.” Úgy fogalmazott  „több mint 2 millió honfitársunk él a létminimum alatt”. Kitért a kormány plakátkampányára is: „Önöknek van bőr a képén megkérdezni, hogy emeljük-e a minimálbért? Ön 2010 óta a kétharmaddal, temérdek uniós támogatással annyit tudott elérni, hogy a román minimálbér leelőzze a magyart.” Hozzátette: azt kérdezi, hogy megemeljék-e a magyar minimálbért? „Ha megdupláznák, akkor sem lenne elég.”

Jakab ezután kijelentette: „az elmúlt hét évben az Ön családja 15 milliárd forinttal lett gazdagabb. Ez havi 180 millió. Az Orbán-famíliánál ennyi a bér és a fizetés. Szerintem meg ennyi pénzért nem lehet megdolgozni.”

Beszédét úgy zárta: „nem felejtjük el, kik vették a földjeinket, az egyetemeket, az iskoláinkat, az autópályát, és a hazánkat.”

Nekem nem fog megremegni a kezem, amikor Önt bilincsbe kell verni

– szögezte le.

„Nem voltam részese az elmúlt 30 évnek, velem a magyarok nem a múltat fogják építeni, hanem a jövőt. Egy olyan Magyarországot, ahol mindenki csak annyit kap, amennyit megérdemel. De azt meg is fogja kapni.”

Kövér László annyit mondott minderre: „azt a betyárját!”

Kocsis Máté azt mondta később: a szekunder szégyen kerülgeti Jakab beszédét hallgatva. “Ön csak kemény, mint Tarzan sarka, de nem érti, amit mond, ezért inkább főnök úrral beszélnék” – mondta feltehetően Gyurcsányra célozva. A DK-elnöknek azt mondta Kocsis: “Szóljon neki, mert Jakab úr túl tolja.”

Olyan mélyen van a dolog, hogy kezd elfogyni a levegő.

The post Jakab Péter Orbán Viktornak: Nekem nem fog megremegni a kezem, amikor Önt bilincsbe kell verni first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt