Jogerős: Ki kell adni a Budapest–Belgrád-vasút ötmillió forint feletti szerződéseit

A hvg.hu és a Transparency International Magyarország indított még korábban adatigénylési pert az ügyben, amelyről most másodfokon döntött a bíróság. Eszerint ki kell adni a Budapest–Belgrád vasúti beruházás ötmillió forint feletti szerződéseit. Az állami cég Szijjártó Péter döntésére hivatkozva titkolta volna az adatokat, de a jelek szerint sikertelenül. A kért információkat az ítélet értelmében 15 napon belül kell elküldeniük, ha ezt nem teszik, akkor az ügy a Kúrián folytatódhat.

A Budapest–Belgrád vasútfejlesztés ugyan Magyarország egyik legjelentősebb fejlesztése, máig minimális információk keringenek róla. A hvg.hu éppen ezért döntött úgy, hogy közérdekű adatigénylést nyújt be az ügyben, amelyben az alábbi adatokat kérte:

  • a projektgazda Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. által megkötött, 5 millió forint feletti szerződéseket,
  • az alvállalkozók listáját, feltüntetve, hogy a cégek a projekt hány százalékáért felelősek,
  • és hogy ezek mekkora értékben részesülnek a beszerzés értékéből.

A pert a lap és a korrupcióellenes civil szervezet első fokon elbukta, a másodfokon döntő bíróság viszont nekik adott igazat. Az ítélet jogerős.

Közhely, hogy a közpénzek elköltésére vonatkozó adatok megismerhetősége alapvető fontosságú a hatalom elszámoltatása és civilek által történő ellenőrzése érdekében, amint az is, hogy a kormányok mindig is igyekeztek kibújni a polgárok vigyázó tekintete alól. A Budapestet Belgráddal összekötő vasútpálya fejlesztése 750 milliárd forintba fog kerülni, a kormány azonban trükkös megoldást eszelt ki az átláthatósági követelmények kijátszására: a beruházás költségeit formailag kínai állami hitelből fedezik, de a számlát a végén persze a magyar adófizetőknek kell állniuk. Akik ráadásul nem is jogosultak arra, hogy megismerjék a költések részleteit, mert, úgymond, nem is magyar közpénztől, hanem kínai hitelről van szó

– kommentálta a döntést Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója.

A Telex épp csütörtökön tette közzé az Az Investigate Europe nevű újságírószervezet oknyomozó munkájának eredményét, amelynek egyik megállapítása, hogy 979 év alatt térülhet meg a Budapest-Belgrád vasútvonal. A dolgozat másik fontos megállapítása, hogy a vasútfejlesztési projekt Szerbiában kilométerenként pont 1,4 milliárd forinttal lesz olcsóbb, mint a magyar szakaszon.

The post Jogerős: Ki kell adni a Budapest–Belgrád-vasút ötmillió forint feletti szerződéseit first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt