Jövő húsvétig minden felnőttet be akarnak oltani Nagy-Britanniában

Rövid időn belül, akár három hónap múlva elkezdődhet az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltóanyag tömeges alkalmazása Nagy-Britanniában, és ez esélyt teremt arra, hogy húsvétig minden felnőtt megkaphatja az oltást – írta kormányforrásokat és a vakcina fejlesztésén dolgozó kutatókat idézve a szombati Times.

A konzervatív brit napilap beszámolója szerint az Oxfordi Egyetem oltóanyagán dolgozó kutatók abban bíznak, hogy az általuk kifejlesztett vakcinát még az idén jóváhagyják a brit hatóságok, és egyes egészségügyi illetékesek reményei szerint hat hónapon belül minden felnőttnek be lehet adni egy dózist az oltóanyagból.

Az MTI azt írja, hogy az idézett kormányforrások egyike kijelentette, jóllehet a hatóságok hathónapnyi időtávlatban gondolkodnak, a tömeges oltási programot valószínűleg ennél is sokkal hamarabb végre lehet hajtani.

A Times forrásai szerint már készülnek a szabályok annak lehetővé tételére, hogy az oltást az egészségügyben dolgozók nagyon széles köre jogosult legyen beadni, ennek érdekében képzésük néhány héten belül megkezdődik.

A logisztikai tervek között szerepel olyan autós oltóállomások kialakítása, amelyeknél a kocsikban ülőknek lehet beadni a vakcinát. Nagy-Britanniában már vannak hasonlóan működő autós koronavírus-tesztelő állomások. A hatalmas oltási program végrehajtásában valószínűleg a fegyveres erők is segédkeznek majd – áll a brit lap szombati írásában.

A szakmai körökben legígéretesebbnek tartott brit koronavírus-vakcinát az Oxfordi Egyetem tudósai fejlesztették ki. Az egyetem már megállapodott az AstraZeneca gyógyszeripari óriásvállalattal a gyártásról és a forgalmazásról arra az esetre, ha az április óta tartó emberi tesztelés során a koronavírus-vakcina beválik.

Az AstraZeneca vezérigazgatója, Pascal Soriot nemrégiben a BBC televíziónak elmondta: a vállalat a brit kormánytól százmillió egységnyi oltóanyag gyártására kapott megbízást a tesztprogram sikere esetére.

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter nem sokkal később közölte: az AstraZeneca még az oltóanyag engedélyezése előtt hozzákezd a gyártáshoz annak érdekében, hogy a vakcina klinikai jóváhagyásának esetére megfelelő mennyiséget lehessen készletezni, és az egészségügyi hatóságok készen állhassanak az alkalmazásra.

Boris Johnson brit miniszterelnök, aki a minap televíziós beszédben ismertette a koronavírus-járvány elleni küzdelem fejleményeit, kijelentette: az orvosok és a kormány tanácsadói egyöntetűen vallják, hogy tavaszra sokkal jobb lesz a helyzet. Nemcsak arra van remény, hogy addigra lesz oltóanyag, de arra is, hogy hamarosan olyan tömeges, hatékony szűrési módszerek válnak hozzáférhetővé, amelyekkel percek alatt elvégezhető a tesztelés – mondta a brit kormányfő.

Kiemelt kép: Vincenzo PINTO/AFP


Source: 24 teszt