Kannibalizmussal vádolják, de az anyja húsából állítólag még a kutyájának is adott

2019 februárjában fogtak el egy Alberto Sánchez Gómez nevű munkanélküli madridi pincért, aki a vádak szerint nem csak megölte 68 éves édesanyját, Maria Soledad Gómezt, hanem apró darabokra vágta a testét. A darabokat ételtároló dobozokba tette, de ő maga is evett belőle, sőt, volt olyan, hogy a kutyájának is adott édesanyja húsából.

A 28 éves férfi tárgyalása szerdán kezdődött el, ahol azt mondta, tévénézés közben jelentek meg azok a hangok a fejében, amik édesanyja megölésére bíztatták – írja a New York Post a Sun riportja alapján. A hangokat szomszédok, ismerősök és hírességek hangjaként írta le, és azt is hozzátette:

nem emlékszik arra, ahogy édesanyját feldarabolta.

A vád szerint egy korábbi vita vezethetett oda, hogy Alberto Sánchez Gómez megölte az édesanyját, akinek a testét először a hálószobába vitte, ahonnan el akarta tüntetni, ezért aztán egy asztalosfűrész és két konyhakés segítségével feldarabolta. Az ezt követő két hétben azon kívül, hogy falatozott édesanyja testéből, a több részét ételtároló dobozokba tette, amiket a lakás különöző pontjain (például a hűtőben) helyezett el vagy a szemétbe dobott műanyag zacskókban.

Sánchez Gómez elfogásának pillanatait a La Sexta Noticias nevű spanyol tévécsatorna lenti riportja mutatja be rendőrségi felvételek segítségével. A rendőröket – akik egy barát bejelentése alapján keresték a nőt – azzal fogadta, hogy otthon van az édesanyja, de halott. A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi azt mondta a kiérkező nyomozóknak:

Én és a kutya harapásról harapásra ettük meg őt.

A férfi – akinek mentális állapotát a tárgyalás részeként komoly vizsgálatnak vetették alá – előreláthatólag legalább 15 évet fog a rácsok mögött tölteni, de a bíróság akár életfogytiglani börtönbüntetésre is ítélheti. Az ügyészség emellett még azt szeretné, hogy a férfi 90 ezer euróval (nagyjából 32,6 millió forinttal) kompenzálja a testvérét édesanyjuk megöléséért – mármint ha elítélik.

A Sun riportja szerint Alberto Sánchez Gómez azt írta a helyi médiában nyilvánosságra hozott levelében, hogy másra sem tud gondolni, csak a szörnyűségre, amit tett.

Régóta beteg vagyok, ami elől a drogokba menekültem. Régóta hallok hangokat és régóta vannak hallucinációim is. Ez az egész vezetett el a legrosszabb dologhoz, ami az életemben történt

– jellemezte helyzetét és mentális állapotát a férfi.

The post Kannibalizmussal vádolják, de az anyja húsából állítólag még a kutyájának is adott first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt