Karácsony: Mi szóltunk

Elfogadták mégis. Mi szóltunk… A kormánypártok olyan költségvetést fogadtak el, ami bevezeti a Budapest-adót, minden egyes budapestitől elvesz évente 20 ezer forintot. Súlyos sarccal sújtották az önkormányzatokat. Pedig elmondtuk világosan: az önkormányzatok megsarcolása a települések megsarcolását jelentik. Nem (csak) a polgármestereket büntetik, hanem a polgárokat

– írta Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-oldalán pénteken.

Karácsony úgy véli: „a magyar kormány alighanem az egyetlen a világon, amely a járvány és a gazdasági válság idején nem támogatja az önkormányzatokat, hanem megsarcolja őket”. A magyar kormány az egyetlen a világon, amely a váláság idején nem partnert lát az önkormányzatokban, hanem ellenséget.

A főpolgármester szerint emögött a politika mögött csak hatalmi szándék áll: „az ellenzéki vezetésű önkormányzatok büntetése, a választói akart megcsúfolása”.

Az önkormányzatok kivéreztetésének gazdasági indoka sincs. Hiszen miközben az állami költségvetést is nyilvánvalóan súlyosan érintik a válság hatásai, azt látjuk, a magyar kormány tíz- és százmilliárdokat költ felesleges presztízsberuházásokra és elsősorban magára: van sok tízmilliárd a Pénzügyminisztérium költöztetésére, soha meg nem térülő motorpályára, van pénz fociakadémiákra, kisvasútra és nagyvasútra Belgrádig, Paks 2-re, látványparádéra, tűzijátékra, sorolhatnám

– fogalmazott Karácsony, aki úgy látja, azért „kötik gúzsba” a településeket, mert ők tudják bebizonyítani, hogy lehet a válságot másképp kezelni, mint ahogy ezt a kormány teszi.

A főpolgármester kezdeményezi, hogy Budapest is belépjen a Magyar Önkormányzatok Szövetségébe és erre biztatja a szabad városok polgármestereit is.

Olyan erős szövetséget hozunk létre, amelynek összehangolt akarata elől a kormány sem térhet ki. Ezen dolgozunk a nyáron. És igen, közeleg az idő, hogy megmutassuk – a kormánynak is – a főváros és a szabad városok valódi erejét

– zárta a bejegyzést.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu


Source: 24 teszt