Kávézni hívja Fekete-Győr Szél Bernadettet

A Momentum elnöke, Fekete-Győr András az atv-hu-nak azt mondta, kávéra invitálja, az LMP miniszterelnök-jelöltjét Szél Bernadettet. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy létrejön-e valamiféle együttműködés a pártok között, de az biztos, hogy elég döcögős köztük a kommunikáció.

A Momentum első körben az LMP közeledésére úgy reagált, hogy „szívesen leülnek beszélni az LMP képviselőivel, habár nem érzik azt, hogy a szövetségnek most lenne itt az ideje”. Amikor viszont az LMP időpont javaslatot kért, válasz már nem érkezett hozzájuk, sőt, Szél Bernadett telefonon is próbálta keresni az ügyben Fekete-Győr Andrást, de nem sikerült vele beszélnie, még visszahívást sem kapott.

Fekete Győr nem csak kávéra hívta Szél Bernadettet, de beszélt jelöltjeik esetleges visszalépésiről is a Hír Tv reggeli műsorában. A Momentum elnöke szerint ennek három feltétele van: egyrészt a hiteles ellenzéki jelölt, másrészt szükséges matematikai esély is a fideszes jelölt legyőzéséhez, harmadrészt ezt a lépést akkor lehet megtenni, ha a többi ellenzéki párt is hasonlóan cselekszik.


Source: 24 teszt