Kecskeméti temetőt dúlt fel a 24 éves ukrán nő

Lakossági bejelentésre mentek ki a rendőrök az egyik kecskeméti temetőhöz, ahol kedden egy nő négy sírhelyet rongált meg. Volt, amelyiken a virágokat, a mécseseket törte össze és dobálta szét, de akadt olyan nyughely is, ahol a síremlék kőből készült elemeit törte össze – írta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

A rendőrök a helyszínen elfogták a feltételezett tettest. A 24 éves ukrán nőt őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként kihallgatták rongálás megalapozott gyanúja miatt. A nyomozók előterjesztést tesznek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

Kiemelt kép: police.hu


Source: 24 teszt