Két ellenzéki párt is pedofilellenes törvényt nyújt be az egyházon belüli bűncselekmények feltárására

A Fidesz propagandacélú és a szexuális kisebbségeket sértő törvényének elfogadása után a DK szerdán egy valódi pedofilellenes törvényt nyújt be a parlamenthez, amely feltárná az egyházon belüli pedofil bűncselekményeket, áll a párt közleményében.

Mint írják, az elmúlt hónapokban több eset is napvilágot látott, amelyben egyházi személyek követtek el gyermekek elleni szexuális bűncselekményeket, következmények nélkül: a mai napig szabadlábon vannak, maradhattak az egyházban, sőt fiatalokkal, gyerekekkel is foglalkozhatnak.

A Demokratikus Koalíció pedofilellenes törvényjavaslata értelmében:

  • Aki gyermek elleni szexuális bűncselekményt követ el, azt egész életére el kell tiltani minden olyan tevékenységtől, amelyben fiatalkorúakkal foglalkozhat. Ez alól nem lehetnek kivételek az egyházi személyek sem!
  • Aki gyermek elleni szexuális bűncselekményről tudomást szerez, és nem tesz az ügyben feljelentést, 3 év szabadságvesztéssel büntethető. Ez alól nem lehetnek kivételek azok sem, akiket a tevékenységük során titoktartási kötelezettség terhel, a pedofília nem lehet gyónási titok sem.
  • Az Országgyűlés arra kötelezi a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciát, hogy a hatálybalépést követő 15 napon belül egy átfogó, belső vizsgálatában tárja fel a katolikus egyházon belül a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaéléseket, és a vizsgálat eredményét nyilvánosságra hozza.

A Demokratikus Koalíció pedofilellenes törvényjavaslatát a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának is eljuttatja, egyben konzultációt kezdeményez arról, hogy az Országgyűlés milyen törvényjavaslattal segítse elő a katolikus egyház megtisztulását, amelyet Ferenc pápa is követel.

Kapcsolódó
Szerdán a Sándor-palotánál tüntetnek a melegellenessé alakított pedofiltörvény miatt

Áder Jánosnak szeretnék megmutatni, hogy „a szeretet erősebb a gyűlöletnél”.

A Párbeszéd szintén kora délután közölte, hogy Szabó Tímea társelnök, frakcióvezető és Tordai Bence frakcióvezető-helyettes benyújtott egy törvényjavaslatot az egyházon belüli szexuális bűncselekmények ellen.

A javaslatuk lényege inkább a gyónási titokra irányul, közleményük szerint ugyanis a titoktartási kötelezettség jelenleg sem korlátlan, célszerű azonban tovább szűkíteni oly módon, hogy az ne terjedjen ki a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett, a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekményre vonatkozó információkra.

Mint írták, e szabályozás azért is elengedhetetlen, mivel az egyházak saját belső szabályozása nem feltétlenül egyezik a világi törvényekkel, így például a katolikus egyház álláspontja szerint a papok titoktartási esküje kiterjed arra is, ha a gyóntatószékben szexuális zaklatásokat gyónnak meg nekik.

A pedofil cselekmények súlyossága, és a gyermekek védelmének elsődlegessége miatt azonban szükséges a gyónási titok áttörése, és e körben egységes szabályozás bevezetése.

– közölték.

Kapcsolódó
Népszava: a német cégeknél is kiverte a biztosítékot a melegellenessé alakított pedofiltörvény

Kedden Michael Roth államminiszter is erős szavakkal illette a Fidesz és a Jobbik által elfogadott törvényt.

The post Két ellenzéki párt is pedofilellenes törvényt nyújt be az egyházon belüli bűncselekmények feltárására first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt