Két év fegyházat kapott a nemi szerven szúrt agresszív családfő

Két év fegyházra, és két év közügyektől eltiltásra ítélte jogerősen a Tatabányai Törvényszék azt a férfit, aki folyamatosan terrorizálta és többször is megsebesítette a feleségét. Az agresszív férfi csak akkor állt le, amikor félelmében nemi szerven szúrta az összeszurkált házastársa.

Horváth Sándor, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség helyettes szóvivője megkeresésünkre azt közölte, hogy a férfi már az előkészületi ülésen beismerte a bűnösségét, az asszonnyal szemben pedig nem indult büntetőeljárás a történtek után.

A férfi 2018 nyarán szabadult egy más ügyben lévő letartóztatásból, amely után megkereste a feleségét, aki befogadta őt a tokodi házába. A férfi rövid idő elteltével bántalmazta, terrorizálta az asszonyt, aki emiatt elköltözött a házból, ám ezután is rendszeresen látogatta a férjét.

Az asszony az ominózus napon is meglátogatta a férfit: ételt, dohányt és alkoholt vitt neki. Később azonban összevesztek és a férfi ököllel a feleségének esett, majd egy késsel a lábon, csípőn és több helyen is megszúrta. A halálra rémült asszony kiabált és kérte a férjét, hogy hagyja abba a bántalmazását, de hiába. Védekezésképpen ő is magához vett egy kést, és azzal a férjét a lábán, a karján és a nemi szervén is megszúrta, aki ettől elgyengült és azt mondta, hogy „hagyják abba”.

Az asszony legalább tíz felületes szúrt sérülést szenvedett el. Ezek gyógytartama nyolc napon belüli, ám az ezeket okozó cselekmény alkalmas volt súlyosabb sérülés okozására is. A férfit egyébként már nem először állították bíróság elé erőszakos bűncselekmények miatt. Két és fél évvel ezelőtt ugyancsak két év börtönre ítélték a házastársa bántalmazása miatt. A férfi az utolsó szó jogán csak annyit mondott, hogy enyhébb büntetést szeretne.

A Tatabányai Törvényszék azonban helybenhagyta az Esztergomi Járásbíróság tavaly novemberi ítéletét, és jogerősen is két év fegyházra ítélte az agresszív férfit.

The post Két év fegyházat kapott a nemi szerven szúrt agresszív családfő first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt