Két ikerpár halt meg egy angliai lakástűzben

Tragikus tűzeset történt Suttonban (Dél-London, Anglia).

A 27 éves Deveca Rose este a vásárlásból arra ért haza, hogy lángokban áll a házuk. A tűz keletkezésekor a nő négy gyereke, két ikerpár tartózkodott az ingatlanban: a négyéves Kyson és Bryson, valamint a 3 esztendős Leyton és Logan.

Egy szemtanú és a tűzoltók próbálták újraéleszteni a gyerekeket a mentők kiérkezése előtt, de egyiküket sem sikerült megmenteni.

Deveca Rose a szomszédok szerint 20:30 és 21:00 között ért haza a vásárlásból, miközben a tűzoltókat már 7 előtt riasztották.

A gyerekek nagyapja, Jason Hoath elmondta: a karácsonyfa alatt már ott sorakoztak a gyerekek ajándékai.

Hoath azt írja a Facebookon: „Megtörten tudatom, hogy a tegnap este Suttonban történt szörnyű lakástűzben, amely négy gyermek életét követelte, az én csodálatos, okos és gyönyörű unokáim hunytak el. A négyéves Kyson és Bryson, valamint a hároméves Leyton és Logan túl korán távoztak, mindig a szívünkben és a gondolatainkban lesznek. Fiúk, örökké szeretlek titeket. Nagyapa.”

A gyerekek anyját letartóztatták. A tűz vélhetően úgy alakult ki, hogy a műanyag borítású bejárati ajtó meggyulladt a karácsonyi díszkivilágítástól.

The post Két ikerpár halt meg egy angliai lakástűzben first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt