Kétmilliárd forint jogdíjat osztott az Artisjus a magyar dalszerzőknek

A hazai jogkezelő egyesület a dalok lejátszását felhasználási csatornánként méri, majd ezek alapján osztja fel a szerzők között a korábban beszedett jogdíjakat – írja az Artisjus az MTI-hez eljuttatott közleményben. A zenészek bevételeinek átlagosan 25 százaléka a jogdíj, a járványhelyzet miatt az élőzenei fellépések elmaradásával viszont sokaknak ez lett a fő vagy akár egyetlen jövedelemforrása.

Az előző évre járó szerzői jövedelmeket az egyesület évente két részletben folyósítja, ezúttal a rádiós, televíziós elhangzások után járó jogdíjat, valamint a vendéglátóhelyeken megszólaló élő háttérzene utáni jogdíjakat kapják meg a dalszerzők. A „nagyfelosztás” második ütemében az Artisjus július elején fizeti ki többek között a tavalyi koncertek, filmzenék után járó jogdíjakat.

Az Artisjus nemcsak a magyar, hanem a külföldi művek magyarországi lejátszásait is számon tartja. Ezúttal 3 milliárd 698 millió forintot osztott fel és fizetett ki magyar és külföldi dalszerzőknek (és örökösöknek), 155 ezer különböző zeneműre. A teljes kifizetett összeg 53 százaléka, azaz 1 milliárd 967 millió forint jutott 44088 magyar dalra vagy zeneműre. A magyar szerzők közül összesen 7477-en részesültek ebből az összegből. A feldolgozott 54 tévéadó közül 27 volt olyan, ahol nem szignálként, háttérzeneként, hanem „főszolgáltatásként” is megszólalt zene. A televíziókban elhangzott magyar dalok után 1 milliárd 3 millió forint jövedelem jutott 5248 magyar szerzőnek.

A legtöbb magyar zenét a zenei adók játszották a következő sorrendben:

  • Muzsika TV (egy év alatt 94 456 alkalommal hangzott el magyar dal),
  • Sláger TV (79 574),
  • Zenebutik (70 907),
  • Music Channel (33 623),
  • MTV Hungary (21 296),
  • HIT Music Channel (18 932).
  • M2/Petőfi TV (7 239).

Az országos lefedettségű rádióknál pedig így nézett ki az élmezőny:

  • Dankó Rádió (108 678 magyar zenelejátszás – 1. hely).
  • Jazzy Rádió (49 346 – 14. hely),
  • Sláger FM évi (48 427 –  17. hely)
  • MR2 Petőfi (46 869 – 19. hely)

„A gazdasági szakemberek minden területen komoly csökkenést jeleznek előre, a mostani járványhelyzet visszaesése jövőre érezteti hatását a kifizethető jogdíj összegében” – mondta Szinger András, az Artisjus főigazgatója.

A kifizetett szerzői jogdíjak mintegy 7 százalékából az Artisjus idén is szociális és kulturális alapot különít el a szerzők szándéka alapján, ebből a következő évben folyósítanak kulturális támogatásokat. Idén a járvány miatt rendkívüli szociális támogatást is osztottak, ám sokan felháborodtak, hogy a támogatottak listáján ismert és foglalkoztatott zenészek nevei is feltűntek. Különösen azután lett téma, hogy Majka gusztustalannak és szánalmasnak nevezte a névsort:

Majka: Ha valaki tizenmilliós autóval jár, az szerintem ne folyamodjon segélyért, és főként ne kapja meg

A szociális támogatásért folyamodó zenészek névsorán felháborodó előadó némely embert inkább ügyeskedőnek nevezne közülük, mint előadóművésznek vagy zenésznek. Interjú.

Kiemelt kép: MTVA /Bizományosi: Jászai Csaba


Source: 24 teszt