Kézi BL: a Fradi ezúttal a Metztől kapott zakót

A női kézilabda Bajnokok Ligája első fordulójában nagyon elverte Norvégiában a Vipers Kristiansand a Fradit (31-22), így Elek Gábor tanítványai a Metz ellen próbáltak vasárnap ebédidőben szépíteni. Míg a zöld-fehérek egész héten ellenfelükből készülhettek, addig ellenfelük szerdán a francia bajnokin verte hazai pályán (28-24) a Besancont.

Az első tíz percben mi sem látszott az esetleges fáradtságból, a 11. percben még 5-4-es vendégvezetést mutatott az eredményjelző, ezt követően azonban úgy tűnt, a Fradi átveszi az irányítást. A 17. percben 10-6-os hazai vezetésnél időt kértek a franciák, ami nem sokat segített rajtuk. A 21. percben 13-11-nél Elek Gábor kért időt és sajnos fordult a kocka: a félidőig hátralévő kilenc percben csak három gólt dobott, miközben kilencet kapott a Fradi. (16-20)

Gondoltuk a szünetben hátha sikerül rendet tenni a lányok fejében és összeáll a játék, azonban nem így történt. Előbb ötre, majd a 40. percre hét gólra duzzadt a különbség (18-25), ami nem sok jót ígért a végjátékra. Az utolsó tíz percre – a végül 12 gólt szerző – Klujber hétméteresével három gólra felkapaszkodott a Fradi (25-28), majd az 54. percben Kovacsics találata után (28-30) a remény is felcsillant.

Sajnos a hajrában, az utolsó öt percben azonban már nem tudtak elegendő erőtartalékot mozgósítani a lányok. Újra hatra nőtt a különbség, így a BL-bronzérmes norvégok után a tavalyi BL-negyedik is jobbnak bizonyult a zöldeknél. Ráadásul hazai pályán, ja nem, otthon is idegenben, Érden.

Két meccs, két vereség a BL-mérleg eddig, de nézzük pozitívan: legalább a csoport két erős csapatán túl van a Ferencváros átalakult csapata.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ, A-CSOPORT

FTC-Rail Cargo Hungaria–Metz HB (francia) 28-34


Source: 24 teszt