Kína és Amerika is ugyanúgy kezelte a járványt: hazugsággal

Sokszor fogunk még látni dokumentumfelvételeket a koronavírus terjedése miatt lezárt nagyvárosokról, de ezek drámai hatása egyelőre szemernyit sem csökkent. Mindegy, hogy a hatóságok által lezárt Vuhanról vagy az egyik napról a másikra kiürülő New Yorkról van szó, az elhagyatott utak, a semmiért kapcsolgató közlekedési lámpák látványa megvalósult disztópiát idéz.

A kínai-amerikai rendező, Nanfu Wang mindkét helyen tudott forgatni akkor, amikor a metropoliszok egy csapásra szellemvárossá változtak. Azonos lélegzet című filmjét azonban nem innen, hanem 2020. január 1-től indítja, amikor Vuhanban is úgy ünnepelték az új évet, mint bárhol máshol. Beszédet mond Hszi Csin-ping, a Kínai Kommunista Párt főtitkára. Azt mondja, Kína sorsfordító év előtt áll, most nőhetnek igazán nagyra. A koronavírusról szót sem ejt. Az újévi híradó végén bemondanak egy mínuszos hírt is: nyolc orvos ellen indult rendőrségi eljárás, mert félrevezető információkat terjesztettek egy új vírusról.

Az idei Sundance filmfesztiválon bemutatott, már az HBO Gón is nézhető Azonos lélegzet arról szól, hogyan titkolta el, tagadta le, hazudta veszélytelennek a kirobbanó koronavírus-járványt a világ két vezető nagyhatalma, Kína és az Egyesült Államok.

A dokumentumfilm provokatív állítása éppen az, hogy nemcsak a szigorú és félelmetesen hatékony diktatúra, hanem a csúcsdemokrácia is elbukott az igazsággal való találkozás pillanatában. Az emberek tudatos félreinformálása, távoltartása a járvány jelentette valós veszély megértésétől persze nem ugyanúgy és ugyanolyan mértékben zajlott a két országban, de az ösztönös reakció, a politika azonnali válasza a válság kezelésére ugyanaz volt: a hazugság.

A harminchat éves Wang Kína délkeleti részén, Csianghsziben született. Kilenc éve költözött az Egyesült Államokba, a férje amerikai. New Yorkban tanult dokumtumfilmezést, és két éve mutatták be a nemzetközi áttörést eredményező filmjét, a Jialing Zhanggal közösen rendezett One Child Nationt, amely a kínai egykepolitika okozta súlyos traumákról szólt, bemutatva a külföldre örökbe adott – szinte mindig eladott – gyerekek történetét. A film alapján látszott, hogy Wang remekül ki tudja használni a kettős perspektívájának köszönhetően megélt tapasztalatokat. Egyaránt tudja, milyen az élet Kínában és Amerikában, emiatt rá tud mutatni a két ország közötti hatalmas különbségekre, de arra is, ami összeköti őket. A One Child Nationben körbejárta, hogy az Egyesült Államokba is sok kínai csecsemő került, így a kommunista ország embertelen gyakorlata gyerekre vágyó amerikai szülőknek is kedvezett.

2020 elején a kínai kormány rendkívül tudatosan adagolta a koronavírusról szóló információkat. Az év elején ülésezett a kommunista párt, akkor nem lett volna alkalmas rossz híreket közölni a lakossággal. Helyette maradt a hatósági utasításokkal szembehelyezkedő, a vírus veszélyeire az interneten figyelmeztető orvosok gyors elhallgattatása. A teljes tagadástól három hét alatt jutottak el odáig a politikusok, hogy teljesen lezárják Vuhan városát és Hupej tartomány egészét (erről szól a 76 nap című dokumentumfilm, amit a tavalyi Verzió Filmfesztiválon láthattunk).

Az új évet Wang Kínában ünnepelte az anyjával, Vuhantól háromszáz kilométerre. Január elején munkaügyben vissza kellett utaznia Amerikába, férje és a kétéves fiuk Kínában maradt. A rendező akkor szembesült vele, hogy a koronavírus több mint „csak influenza”, amikor napok alatt kellett megszerveznie családja hazaútját az Egyesült Államokba, mielőtt lezárnák a repülőtereket. Közben aggódhatott az anyjáért is.

Azt, hogy a koronavírus ártalmatlan influenza volna, Donald Trump mondta, először nagyjából akkor, amikor Wang kétségbeesetten próbálta hazahozni a gyerekét. Miközben a rendező anyja Skype-on azt tanácsolta neki, hogy más emberek között viseljen maszkot, az amerikai egészségügyi hatóságok képviselői közölték, a vírus nem különösebben fertőz, maszkot nem kell viselni. Nincs ok a pánikra, a legjobb az lesz, ha mindenki folytatja a megszokott életét, mondta egy szakértő február végén, miközben az elnök bőszen bólogatott mögötte a fehér házi sajtószoba pulpitusán.

Az Azonos lélegzet párhuzamosan mutatja be, hogyan reagáltak a hatóságok és az emberek Kínában, illetve az Egyesült Államokban a járvány hírére. Míg Kínában a totális kommunikációs kontroll és a kibeszélők szigorú megbüntetése, addig Amerikában az összeesküvés-elméletek villámgyors terjedése gátolta, hogy a lakosság érdemi információkat szerezzen arról, mivel is néznek szembe.

Wang az elsők egyike volt, akik amerikai újságokat bombáztak 2020 januárjában a koronavírus hírével, de válaszra sem méltatták. Kínai operatőröket keresett, akik forgatni kezdtek Vuhanban, igyekeztek bemenni a kórházakba és a temetőkbe, amikor éppen hagyták őket. Interjúkat készítettek olyanokkal, akiknek a fertőzött szeretteit egyszerűen nem látták el sehol – az egyik megszólaló beteg apját egy éjszaka alatt négy kórházból küldték el. Az amerikai interjúalanyok főleg egészségügyi dolgozók, akik már a járvány kitörésének pillanatában jelezték, hogy védőruhára van szükségük, és hogy a kórházak jelenlegi kapacitása és működési rendje alkalmatlan a koronavírusos megbetegedések kezelésére. A Wangnak nyilatkozó orvosokat és ápolókat válaszul áthelyezték vagy kirúgták – nem Kínában, hanem az Egyesült Államokban.

Aki a koronavírus-járvány emberi drámái érintenek a legközelebbről, elsősorban ezeknek az egészségügyi dolgozóknak az arcára fog emlékezni. Fogalmuk sem volt, mi az a koronavírus, de napok alatt jutottak el odáig, hogy egy műszakban három beteg halálát nézték végig.

Mikor a kórházi tapasztalataikról beszélnek, egyikük sem bírja ki sírás nélkül, ahogy az a kínai gyógyszerész sem, aki a férjét temette el a járvány első időszakában. Ő erősen állítja, hogy a férje a lehető legjobb ellátást kapta, és Kína helyt állt a válságban. Könnyezve mondja, hogy büszke a hazájára, de hogy azok a hazaszeretet vagy a gyász könnyei, azt talán nem is érdemes különválasztani.

Nanfu Wang filmjének története még azelőtt véget ér, hogy az oltások elhozták volna a kilábalás ígéretét a koronavírus-járványból. A rendező nem a jó hírekről számol be. Személyes érintettsége és kettős identitása miatt résen volt és tetten érte, hogyan reagáltak a nagyhatalmak vezetői, amikor a válság kitört. Az ő perspektívájából a koronavírus-járvány a bukás története – diktatúrában vagy demokráciában élünk, egyre megy.

Azonos lélegzet (In the Same Breath), 2021, 94 perc. Elérhető az HBO GO kínálatában.

The post Kína és Amerika is ugyanúgy kezelte a járványt: hazugsággal first appeared on 24.hu.

Source: 24 teszt