Kiszámolták, meddig élhet egy ember

Egy friss tanulmányban a kutatók azt próbálják kideríteni, hogy milyen maximális életkort élhetünk meg – írja az IFLScience. Timothy Pyrkov, a Szingapúrban működő Gero munkatársa és kollégái vérmintákat elemeztek, véleményük szerint az ilyen vizsgálattal következtetni lehet az abszolút korra, amelyet testünk elérhet.

A kutatók a dinamikus organizmusállapot-mutató (DOSI) nevű indikátor alapján arra jutottak, hogy az ember legfeljebb 150 évig élhet.

A csapat életkorral kapcsolatos mutatókat és öregedési pályára vonatkozó adatokat kombinált, így hozva létre az egyszerűsített indikátort.

David Sacks / Getty Images

Az öregedés hatására a szervezet egyre sérülékenyebbé válik, hátterében pedig a DNS másolásának hibái állnak. Az egészség alapos felmérésére jelenleg az egyik legjobb módszer a teljes vérkép (CBC). A kutatók CBC eredményeket, illetve páciensek adatait elemezve felfedezték, hogy a teljes vérkép segítségével létrehozható egy öregedést mérő mutató. Ez a DOSI, amely jól jelzi a szervezet öregedését és az azzal járó problémákat.

A szakértők az indikátort alapul véve arra is következtetni tudtak, hogy mennyi ideig élhetünk. Az eredmények alapján az ember maximális élettartama 120-150 év, ami összehangban van a korábbi kutatásokkal. Mindez azt jelenti, hogy hiába válnak egyre hatékonyabbá a terápiák, amíg az öregedés kiváltó okait nem tudjuk irányítani, élettartamunknak lesz felső határa.

The post Kiszámolták, meddig élhet egy ember first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt