Kitapossa a lelked a Testről és lélekről orosz riválisa

Vannak a szomorú filmek. Amiben valakivel történik valami nagyon nehéz, nagyon sötét, amin csak fájdalmas, hosszú, sokszor egészen sok kihívást rejtő úton keresztül van kiút. A hős át- és túlél egy tragédiát, megpróbálja feldolgozni, összerakni, találni benne valami értelmet, valami tanítást, hogy ne tűnjön feleslegesnek a szenvedés. A néző szíve összefacsarodik, együtt érez, mert nem pszichopata, ugye, drukkol, megéli maga is mindazt a bánatot, ami a hősökkel történik, a szomorúság mélyíti a lelkét, és hát mi tud olyan megtisztító, olyan katartikus lenni, mint egy borzasztóan nehéz sorsú hős története, melyből mégis pozitív üzenet, életigenlés és az emberi erő dicsérete sugárzik, s ahol végül minden jóra fordul valahogy?! Na, a Szeretet nélkül nem ilyen film – bár igazából a cím után nem tudom, mi másra számítottam.

A kortárs Oroszország egy tetszőleges városában járunk, magyar szemnek is ismerős lelketlen panelházak között, ahol hiába a ritka jólét, az sem túl örömteli, árnyékot vet rá a környezet mindent átitató rútsága, az intézmények alkalmatlanok, és a vallás ereje olyan nagy, hogy ha a vállalat élére egy bigott pravoszláv kerül, egy válás az állásodba kerülhet. A történet főhősei mégis megkísérlik a nagy lépést, és láthatóan itt is az ideje, mivel olyan szinten nem tudnak egy légtérben tartózkodni, hogy teljesen menetrendszerű program a gyűlölködő ordítozás. Az egyik ilyen alkalom után kisfiuk, a tizenkét éves Aljosa nyakába veszi a világot.

Fotó: Mozinet

A szülők már rég saját új életükre figyelnek, az apa és új, fiatal barátnője gyereket vár, az anya egy idősebb, gazdag férfi biztosította gondtalanságban akar elmerülni, így a gyerek eltűnése is csak jóval később tűnik fel nekik. A kisfiút keresni kezdik, a túlterhelt, adminisztrációba fojtott, és általában alkalmatlan hatóság mellett eltűnt gyerekek megtalálására specializálódott önkéntesek segítségével, a keresés során újabb és újabb szintjét tárva fel a család, a társadalom és úgy általában az élet működésképtelenségének.

Az eltűntgyerek-szál csak ürügy itt, a rendezőt nem az ő sorsa érdekli – pontosabban dehogynem, a kamera azonban nem őt, azaz a következményt, hanem a miérteket mutatja: a szülőket, a társadalmat, amiben élnek, az intézményesült elhidegülést. Olyannyira a szülőkön van a film fókusza, hogy a nyitóképek után, melyekben még Aljosát követjük, a kisfiúról hosszú időre a néző is megfeledkezik, éppen úgy, ahogy a szülők. Ők boldog felelőtlenségben feledkeznek bele az álmodozásba az új életről, ami majd új párjuk mellett várja őket, jó étel, jó szex, jólét – ebbe az ábrándba egyiküknek sem fél bele a túl korán, véletlenül besikerült gyerek, aki szinte szívességet tesz azzal, hogy eltűnik – de eddigre már lecsengett csaknem a fél filmidő, a maradékban pedig az egyre reménytelenebb kutatást követjük.

Fotó: Mozinet

A rendező Andrej Zvjagincev már a Leviatánnal is mutatott abból valamit, hogy mit is gondol ő a mai orosz társadalom jellegzetességeinek. Ezt folytatja a Szeretet nélkül is, ami a válás-filmek közhelyeit elhagyva cuki gyerekek szomorú bölcsessége helyett arról mesél, hogy milyen az, amikor az érzelmi zsibbadtságból csak a tomboló gyűlölet egy-egy hulláma leng ki, ami valójában nem is egymásnak szól, inkább a múltbeli hibáknak, legyen az a házasság, vagy, mint itt, a gyerek, aki ilyenkor érző, hús-vér emberből tárggyá és teherré halványul. A rendező nem minősít, csak megmutat, ez a távolságtartás pedig a nézőre is átragad: nem tudunk őszintén drukkolni a gyerek megtalálásáért, mert ahhoz az kellene, hogy kedveljük ezt a két felnőttet. Ugyanakkor nehéz élmény belegondolni, hogy az csak az egyik lehetőség, hogy a kisfiúnak jobb ott, ahol van – pontosan tudjuk, hogy egy másik, tragikusabb forgatókönyv ugyanolyan valószínű, sőt.

Fotó: Mozinet

A rendező történetbe rejtett könyörtelenségét az operatőri munka is erősíti, a szürke őszi-téli táj szebb városokban is nyomasztó hangulatot keltene, ez a hely meg éppenséggel a legragyogóbb tavaszban is visszataszító, a kamera el is időz az orosz nihil változatos megnyilvánulásain. Mindezt, ha lehet, még fokozza Jevgenyij és Szása Galperin zenéje, ami nem hagy túl sok kétséget a felől, hogy ebben a történetben nem számíthatunk életigenlő, pozitív végkicsengésre, de még tanulságra sem biztosan. Mérhetetlenül depresszív, emberpróbáló, zord film ez a kortárs Oroszországból, mely a történet mellett szikár, kíméletlen kordokumentum is arról, nagyjából milyen az élet Putyin országában.

Szeretet nélkül (Nelyubov) – 2017, orosz filmdráma, 127 perc – 7/10


Source: 24 teszt