Kitart a Fidesz mellett a libanoni származású képviselő

A Fidesz színeiben indul Siófokon az önkormányzati képviselőválasztáson Safar Ahmed. A sebész 42 évvel ezelőtt a Szíriával határos Libanonból érkezett Magyarországra – írja az Index. A portál felidézi: Safar Ahmed egy tévéinterjúban arról beszélt, hogy nagyon erős a kötődése Siófokhoz, amit a hazájának tart. 2014-ben is megválasztották képviselőnek, és azt mondja: nagyon sok szeretetet, tiszteletet kapott a siófoki emberektől, amit viszonozni szeretne.

Pártja ugyanakkor a 2015-ös menekültválság óta nyíltan bevándorlásellenes retorikát folytat, odáig menően, hogy Orbán Viktor az iparkamara egy tavalyi rendezvényén kijelentette, hogy „nem szabad beengedni Magyarországra egyetlen migránst sem”. Az Index ezért azt kérdezte Safar Ahmedtől, hogy mennyire azonosul ezzel a politikával, és mennyire ért egyet azzal, hogy a bevándorlók nem tudnak integrálódni Magyarországon.

A képviselő azt válaszolta, hogy a magyarokat vendégszerető népként ismerte meg, ennek is köszönhető, hogy családot tudott alapítani és egzisztenciát teremthetett itt magának. „Az illegális bevándorlással kapcsolatban pedig teljes mértékben osztom a Kormány álláspontját. Az én véleményem is az, hogy minden ország maga dönthesse el, hogy kit enged be és kit nem. Nincs ez másképp a szülőföldemen, Libanonban sem” – közölte.

Arra már nem válaszolt, hogy mi a véleménye a legális bevándorlásról, ha valaki törvényes módon jönne ide dolgozni, és azt ígérte, hogy majd október 13. után válaszol arra, miért hagyta el Libanont és hogyan tudott beilleszkedni Magyarországon.


Source: 24 teszt