Komoly fegyvert kaptunk a kezünkbe az álhírek ellen

A Harvard Egyetem és az MIT-IBM Watson mesterségesintelligencia-laboratórium közös fejlesztése az a mesterséges intelligencia, amely képes más mesterséges intelligenciák által generált álhíreket is felismerni. Kiderült ugyanis, hogy az MI is benne hagy olyan könnyen felismerhető szövegmintákat a cikkekben, amelyekből lejön, hogy álhírről van szó, ráadásul nem is ember által összedobottról.

A GLTR (Giant Language Model Test Room, Óriási Nyelvmodell Tesztelőszoba nyersfordításban) korábbi tapasztalatai alapján megjelöli azokat a szavakat, amelyek valószínűleg később is elő fognak fordulni a szövegben: zölddel a legvalószínűbbeket, vörössel és sárgával a következőket, a legkevésbé valószínű pedig a lila színű szöveg. Ezzel egy olyan átlátható rendszert alkot, amivel emberi munkával ki lehet szűrni a botok által gyártott álhíreket.

Megmutatja, hogy az emberi szem mire figyeljen, és milyen szövegmintákat kell felismernie ahhoz, hogy megállapíthassa, mi az álhír.

Fake news on internet in modern digital age, conceptual illustration with text overlaying hexadecimal encrypted computer code
Fotó: iStock

Az arXivon fellelhető tanulmány szerint az emberek álhírfelismerő képessége 54 százalékos sikerrátáról a GLTR használatával 72 százalékosra emelkedett, méghozzá mindenféle előzetes gyakorlás nélkül.

A GLTR óriási segítség lehet az emberek számára abban, hogy hatékonyabban felismerjék a kamu híreket és közösségimédia-bejegyzéseket, amire mostanában óriási szükség is van. Az álhírek soha nem terjedtek még ilyen óriási mennyiségben és tempóval, mint most, a közösségi médián, ezért a GLTR komolyan hozzájárulhat ahhoz, hogy ezeket időben kiszűrjük.

A programot egyébként bárki használhatja, ezen a linken elérhető, de egyelőre csak angol nyelven működik.