Kontrát Károly megfejtette: Magyarország akkor marad meg, ha megőrzi önmagát

Kontrát Károly miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára köztársasági elnöki kitüntetéseket, Életmentő Emlékérmet, valamint belügyminiszteri elismeréseket adott át az állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából, Államalapító Szent István király tiszteletére megrendezett ünnepségen, írja az MTI. Kontrát beszédet is mondott, amelyben nem esett el a logikai buktatókon.

A miniszterhelyettes beszédében azt mondta, a magyar nép csak akkor maradhat fenn, ha megőrzi önmagát, területét, biztonságát, függetlenségét.

Magyarország szerinte a közelmúltban bebizonyította, nem lehet nélküle Európa sorsáról dönteni. A magyarok mindmáig saját törvényeik szerint élnek, és őrzik nemcsak magyarságukat, hanem a kontinens határait és azokat az értékeket, amelyek nélkül Európa nem létezhet.

Hozzátette, Magyarország Európának is azt üzeni, hogy csak úgy vészelheti át a viharokat, ha önmaga marad, megvédi a nemzetek Európáját, határait és keresztény kultúráját.


Source: 24 teszt