Kovács Dóra műkörmös lett a pandémia alatt

Kovács Dórát az Éjjel-nappal Budapest című műsorból ismerhetjük főként, de volt műsorvezető az X-Faktor háttérműsorában, DJ-ként is tevékenykedett. Most a LifeTV-n mesélte el, hogy műkörmös lett belőle.

Két évvel ezelőtt eldöntöttem, hogy szeretném picit kiegyensúlyozottabbá tenni az életemet. Világ életemben csapongtam. Azt gondoltam, stabilizálom az életemet, és kozmetikusként tanultam.

Ekkor Hajdu Steve rácsodálkozott, hogy kozmetikusnak lehet tanulni, feltehetőleg olyanokat tanítottak neki, hogy „ma kinyomunk egy mitesszert”.

Úgy voltam vele, a lezárás idejét kihasználom, hogy továbbképezzem magam és előkészítem a szalonnyitást. Hárman leszünk, egy barátnőmmel és egy volt csoporttársammal

– mesélte Kovács, aki reménykedik, hogy márciusban már startolhat a szalon. Emellett hozzátette, DJ-ként nem érezte magát otthon, céltáblává vált az emberek szemében.

Az adást itt lehet megtekinteni.

The post Kovács Dóra műkörmös lett a pandémia alatt first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt