Közel 8 millió forintnyi pénzt lopott az alvó exétől: a szemét is felnyitotta, hogy beléphessen a mobiljába

Börtönbe került egy kínai férfi, aki óvatosan kinyitotta az alvó exe szemét, hogy ezzel feloldja a telefonját, és így pénzt tudjon lopni a nő a digitális pénztárcájából.

A Huang vezetéknevű, az ország déli részében található Nanning városában élő férfit nemrég több mint 3 és fél év börtönre és 20 ezer kínai jüan (1,03 millió forint) pénzbüntetésre ítélték, amiért mintegy 154 ezer jüant (7,9 millió forintot) lopott el volt barátnője mobilfizetési számlájáról – írja a Vice a Nanning Evening News híre alapján.

A 28 éves férfi tavaly decemberben látogatta meg Dong vezetéknevű volt barátnőjét, miután azt mondta neki, hogy vissza akarja adni azt a pénzt, amit kölcsönkért, amikor még randiztak. Dong a férfi látogatása idején beteg volt, Huang ezért ételt és megfázás elleni gyógyszert készített neki. A nő ettől elaludt, Huang pedig célba vette volt partnere telefonját, akinek az ujját is felhasználta, hogy be tudjon lépni az ujjlenyomattal feloldható készülékbe, majd kinyitotta a nő a szemhéját is, hogy átmenjen az Alipay fizetési alkalmazás arcfelismerő ellenőrzésén.

Ezután pénzt utalt át a saját számlájára a nő megtakarítási számlájáról, elvette a telefonját és kabátját, az összeget pedig a megélhetésére és a szerencsejáték-adósságai fedezésére fordította.

Dong másnap reggel felébredt, és meglátta az átutalási adatokat a másik telefonján. Miután nem tudta elérni volt barátját, feljelentést tett a rendőrségen. Huangot pedig, aki egy másik városba menekült, idén áprilisban letartóztatták.

Az eset a hétvégén terjedt el a kínai interneten, majd parázs vitát váltott ki az arcfelismerő ellenőrzések biztonsági hiányosságairól.

Egyes közösségimédia-felhasználók azt javasolták, hogy mindenki kapcsolja ki az ujjlenyomat- és arcfelismerő fizetési funkciókat, és maradjon a jelszavaknál.

Az esetre reagálva a hatóságok egyik képviselője azt mondta egy helyi tévének, hogy az Alipay kártérítést ajánl fel a ritka lopások esetén, de a felhasználók többszörös zárakat is használhatnak a készülékeiken a biztonság növelése érdekében.

The post Közel 8 millió forintnyi pénzt lopott az alvó exétől: a szemét is felnyitotta, hogy beléphessen a mobiljába first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt