Középkori gyűrűre bukkantak Esztergomban

A Magyar Nemzeti Múzeum Balassa Bálint Múzeumának közleménye alapján egy középkori utat azonosítottak egy Esztergomban zajló ásatás során. A belvárosban található Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium udvarán még idén tavasszal kezdődtek meg az ásatások nagyjából 1500 négyzetméteren egy közelgő beruházás miatt.

A lelőhelyen értékes tárgyak, köztük egy gyűrű, illetve Árpád-kori érmék is előkerültek.

A közelmúltban a régészek a város középkori, feltehetőleg 12-13. századi útját találták meg. Az eddig közel 15 négyzetméteren feltárt útszakasz valószínűleg a királyi székhelyt Óbudával összekötő négy út egyike lehetett. A felszíntől számított több mint 2 méter mélyen fekvő, szabálytalan alakú kövekből kirakott út jó állapotban maradt meg, noha egy része megsüllyedt, illetve a későbbiekben több falat is ráépítettek.

MNM Balassa Bálint Múzeuma A lelőhelyen feltárt egyik zarándokjelvény

Királyi székhelyként Esztergom nemcsak az ország politikai, haem kereskedelmi központja is volt, ehhez képest ekkora és ilyen jó állapotú középkori út még soha nem került elő a városban. A most feltárt útszakasz komoly segítséget adhat a királyi város középkori település-szerkezetének kutatásában, megismerésében is.

Az MNM Balassa Bálint Múzeumának munkatársai a következő hetekben is folytatják az ásatást, amely már most különleges leletekkel gazdagította a múzeum gyűjteményét. Három zarándokjelvény mellett előkerült több Árpád-kori ezüstpénz, illetve egy állatalakos gyűrű is.


Source: 24 teszt