Kritikus állapotban adta fel a Szahara Maratont a fájdalmat nem érző versenyző

Azok után, hogy a hét elején egy francia versenyző már életét vesztette az idei Szahara Maratonon, egy újabb sportolónak kellett feladni a versenyt. A 35 éves Loury Lagardere nem csupán arra vállalkozott, hogy teljesíti a Homok Maratonja (Marathon des Sables) 250 km-es távját, de mindezt mezítláb szerette volna megtenni.

Kapcsolódó
Társai próbálták újraéleszteni a Szahara Maratonon meghalt futót

Az 50 éves sportember szíve megállt, nem tudták megmenteni az életét.

A vállalkozása nem egyedülálló, hiszen korábban az Egyesült Államokban és Ázsiában is tett hasonló túrákat, és ő lett az első ember, aki egyedül, segítség nélkül kelt át a spanyolországi Bardenas sivatagon. A 224 km-es expedíciót 17 nap alatt cipő nélkül tette meg.

A helyzetét nehezíti vagy könnyíti, hogy egy veleszületett betegség miatt gyakorlatilag nem érez fájdalmat. Azonban mindez komoly veszélyeket is rejt magában.

Szerdán még elindult a Szahara Maraton harmadik napján a 60 fokot megközelítő melegben, a 10 km utáni első ellenőrző ponton összeszedte ivóvízadagját, és konzultált az egészségügyi személyzettel és ellenőriztette a lábának állapotát.

A bandázs levételekor azonban az orvosok elszörnyülködtek: az éles sziklák okozta vágások és a forró homok égési sérülései miatt nem engedték továbbhaladni.

A L’Equipe azt írta, egészségi állapota kritikussá vált és ellátása azonnali kórházi ellátást igényel.

Nehéz szívvel jelentem be, hogy fel kellett adnom. Az orvosok 91 km után megállítottak, miután túlságosan súlyosnak ítélték a lábam állapotát

– írta közösségi oldalán.

Azt írta, a lába csupa vár volt, a bőr leszakadt, szerinte a legjobbkor mentették ki a versenyből.

„Nem keresek kifogásokat, de hiszem, hogy a 35. alkalommal megrendezett verseny mindenki emlékezetébe bevésődik. Senkit sem kíméltek a körülmények: hányás, hasmenés, kétségbeesés, eszméletvesztés és görcsök. Csak a legjobbak érnek célba.

Eddig 572 indulóból 350-en léptek vissza, egy ember meghalt. Ez a verseny még soha nem volt ilyen nehéz!

The post Kritikus állapotban adta fel a Szahara Maratont a fájdalmat nem érző versenyző first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt