Lányaira porcelánkészletet, fiaira egymilliárdos vagyont hagyott az anya

Három lánytestvérre porcelánkészletet, tányérokat, evőeszközöket és fejenként 5000 eurót, vagyis 1,6 millió forintot hagyott anyjuk a végakarata szerint. A többi 3,8 millió eurós, azaz 1,2 milliárd forintos vagyonát pedig három fiára.

És, ha ez még nem lenne elég, a legidősebb báty megtámadta a végrendelkezést a bíróságon, ahol helyet is adtak igényének. Na, nem azért, hogy jobb legyen a nővéreinek.

Egy „mindössze” 100 ezer eurót (32 millió forintot) érő parcella helyett egy 1,27 millió eurót (408 millió forintot) érő föld lett az övé.

A másik „nyeresége”, hogy azóta nem szól hozzá egyik testvére sem – írta az Irish Independent.

Az is igaz, hogy neki 2007-ben el kellett hagynia a családi gazdálkodást, és csak egy 3,5 holdas, 42 ezer eurós földet kapott 2013-ban. Ráadásul az anyja még 1997-ben meg is ígérte neki a 90 holdas területet, amit az akkori végrendeletébe bele is rakott, csak aztán 2011-ben kivette belőle anélkül, hogy erről fiát tájékoztatta volna. Ahogy az is elhangzott, hogy a család egyébként sem élt békességben 2007 előtt, nem voltak ritkák a veszekedések, sőt egyszer tettlegességig is fajult a vitájuk.

A bíróságon az is elhangzott, hogy a családi gazdálkodás miatt a legidősebb báty 15 évesen otthagyta az iskolát, és volt, mikor hetente akár 70 órát is dolgozott.

A nővérek egyébként nem pereltek, azért sem kapnak többet a végrendeletből, szemben a bátyjukkal.

Kiemelt kép: Thinkstock


Source: 24 teszt