Lázár János bírósági eljárást indít a korábbi teniszfőtitkár ellen

Lázár János, a Magyar Tenisz Szövetség tavaly július végén megválasztott új elnöke és az elnökség tagjai egyik első intézkedésükként arról határoztak, hogy: „Az elnök haladéktalanul büntetőfeljelentést tesz Richter Attila volt főtitkár ellen, mert elnökségi határozat, fedezet és szerződött helyszín hiányában kötötte meg az EBX-IMG LLC (a továbbiakban: IMG) céggel a szerződést a WTA 250-es torna magyarországi megrendezésére.”

Nos, a szövetség honlapjára felkerültek a 2020. december 1-i elnökségi ülés jegyzőkönyve, amiből az derül ki, hogy az elnökség jóváhagyta egy új, e kár enyhítését szolgáló megállapodás aláírását az IMG gazdasági társasággal.

Ezzel lényegében de facto bizonyítottá vált, hogy Richter tevékenységével pontosan mekkora – információnk szerint több százmilliós – anyagi kárt okozott az MTSZ-nek.

Mindezért az elnökség 119/2020 (12.08) számú határozatában arról rendelkezett, hogy a szövetség az IMG-mel megkötött megállapodásban foglaltak alapján jelentkező kárának megtérítése érdekében

indítson bírósági eljárást Richter Attila korábbi főtitkárral szemben.

A Magyar Tenisz Szövetség elmúlt éveinek balhéi:

A Magyar Tenisz Szövetség elmúlt évei különösen a szervezet gazdálkodásával kapcsolatos és versenyrendezési ügyei miatt voltak hangosak. Ezek kapcsán


Source: 24 teszt