Leáll a lakástakarékok eladásával az Erste

Az Erste Bank is megszünteti a lakás-takarékpénztári termékek értékesítését, így már csak a Fundamentánál köthető ilyen szerződés – írja a Bank360.hu. A pénzintézet nagyjából egy éve vezette be az új lakástakarék termékeit. Az Erste Lakástakarék nagyjából 185 ezer szerződést kezel, és az intézkedés a jelenlegi állományt nem érinti.

A Bank360 emlékeztet, az évi 30 százalékos, maximum 72 000 forintos állami támogatás miatt sokáig az egyik legkedveltebb megtakarítási forma volt a magyar háztartások számára a lakáscélokra felhasználható lakástakarék. Így, az állami támogatás segítségével akár 10 százalék feletti éves hozamot is elérhettek a megtakarítók nagyon alacsony kockázat mellett. A kormány viszont 2018. októberében megvonta az új szerződések esetében az állami támogatást, amely nélkül már a termékek sem jelentettek nagy vonzerőt: a hozam nagyjából 1-2 százalékra redukálódott, amely az elmúlt évekre jellemző kamatkörnyezetben is alacsonynak mondható, miközben megjelent az éves átlagban majdnem 5 százalékos hozamot kínáló Magyar Állampapír Plusz is, ráadásul a lakástakarékkal ellentétben ez a megtakarítás szabad felhasználású és rugalmasan hozzáférhető.

via hvg.hu, kiemelt kép: Marjai János/24.hu


Source: 24 teszt