Lefújták két népszavazás aláírásgyűjtését

A népszavazásról szóló törvény szerint az országgyűlési képviselők általános választásának napját megelőző és követő negyvenedik nap között szüneteltetni kell az országos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtését. A kezdeményezések már összegyűjtött aláírásait a szervezőknek február 28-án le kellett adniuk, a gyűjtést május 18-án lehet folytatni.

Az aláírásgyűjtési moratórium két népszavazási kezdeményezést érintett.

Az egyik kérdés – ezt Schádi Tamás István magánszemély kezdeményezte – úgy szólt:

Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés írja elő a törvény alapján vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett személyek vagyonnyilatkozataiban foglaltak helytállóságának rendszeres, kötelező, a hatósági nyilvántartásokban foglalt adatokkal való összevetéssel történő vizsgálatát?

Ehhez a kezdeményezéshez március 10-éig lehetett volna aláírásokat gyűjteni. A szervező február 6-án adta le a 19 999 ívet a Nemzeti Választási Irodának (NVI). A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) ezer forintra bírságolta a kezdeményezőt a múlt héten, amiért egy ívvel nem tudott elszámolni. A kezdeményező jelezte az NVI-nek, hogy a moratórium lejártát követően nem folytatja a gyűjtést.

A másik érintett országos népszavazási kérdés úgy szól:

Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés helyezze hatályon kívül a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló 2017. évi LXXVI. törvényt?

Ezt a kérdést Kádár Barnabás – aki akkor a Momentum elnökségi tagja volt – magánszemélyként nyújtotta be hitelesítésre, az aláírásgyűjtésre március 20-ig lett volna lehetőség.

A szervező február 28-án 14 819 ívet adott át az NVI-nek, ezek közül körülbelül 2800 ív volt kitöltve. Az NVB 281 ezer forintra bírságolta a kezdeményezőt a múlt héten, amiért 281 ívvel nem tudott elszámolni. A kezdeményező jelezte az NVI-nek, hogy a moratórium lejártát követően – bár még június 7-ig lett volna lehetősége az aláírásgyűjtésre – nem folytatja a gyűjtést.

Az aláírásgyűjtési moratórium érintette a honos népcsoporttá nyilvánításra irányuló aláírásgyűjtést is. Váradi Barna magánszemély azt a kérdést nyújtotta be az NVB-hez:

A magyarországi székelyek a nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX törvény (a továbbiakban: nemzetiségi törvény) 148. § (3) bekezdésének felhatalmazása alapján bizonyságot kívánnak tenni arról, hogy megfelelnek a nemzetiségi törvényben foglaltaknak. Ezen oknál fogva alulírottak kijelentjük, hogy a székely nemzetiséghez tartozónak valljuk magunkat!

A szervező február 26-án 99 ívet adott át az NVI-nek, és jelezte, a moratórium lejártát követően folytatja a gyűjtést.

Kiemelt kép: MTI/Bodnár Boglárka


Source: 24 teszt