Lehet itt akár robbantás is a kampányban

Te, Árpy, mi az, hogy a magyarok majd’ háromnegyede első helyen az egészségügy miatt aggódik, meg főleg a szegénység és a korrupció miatt félnek? A migrációt meg csak 11, a terrorizmust 3 százalékuk tartja a fő problémának? Hát hiába tapsoltunk el tavaly 12 milliárdot, hiába téptük a szánkat, hiába hazudtunk reggel, hazudtunk éjjel, hazudtunk minden hullámhosszon? Találj ki valami jobbat. Itt van ez kis Tiborcz-gyerek, az isten szakassza rá, túl mohó volt, nem vigyázott arra, hogy ne mi nyerjük a legtöbbet, te, ez banánhéj, ezen durwára pofára eshetünk, úgy járunk, mint a bolsik a tocsikkal, ráfaragunk, oszt kínlódhatunk azzal, hogy a mamelukjaink hogyan obstruálják a közigazgatás meg az állam működését, hogy egy év alatt megbukjon a baloldali kormánykoalíció, és visszajöhessünk, hogy lám, amíg mi voltunk, rend volt, ennél már az is egyszerűbb lenne, ha robbantanánk egyet, olyan Aranykéz utcai stílusban, tessék, ha csak a 3 százalékotok fél a terrorizmustól, akkor nesze nektek, a választásokig már úgyse lehet kivizsgálni, viszont egy kis vér és füst rögtön a mi aklunkba hatja azokat az ingadozókat, akik nem félnek a terrorizmustól, és most olvasom a 24.hu-ban, hogy vejétől bűzlik a hal, nem lehetne valahogy odaszabni ezeknek? Vologya simán betiltja a youtube-ot meg a zinstagramot vagy hogyishíják, nyistagram, hehe, én mér nem tom megcsinálni eztet? Mi?  Nincs hát már becsület a földgolyón? Ne röhögj, ez a Bánk bántból van, amikor a Bánk Tiborccal beszélget. Ha bukunk, nem tudom befejezni a művemet és esélyes, hogy elővesznek a bolsik a korrupciós dumával, úgyhogy találj ki valamit, mert kirúglak, hogy a levegőben éhen halsz.

Kiemelt képünkön az 1998-as Aranykéz utcai robbantás

Fotó: Velledits Éva / Népszabadság


Source: 24 teszt