Lékai-Kiss Ramóna lesz az egyik új műsorvezető a Ninja Warrior 3. évadában

A TV2 már el is kezdte forgatni a Ninja Warrior új évadát, ahol 400 versenyző teszi majd próbára magát. A hatezer négyzetméteres stúdióban lesznek visszatérő elemek, mint a Nagy fal, a Ninja létra és a Pokoli torony, de sok újdonsággal is készülnek.

A középdöntőbe jutott ninja-jelölteknek például a párbaj toronyban egymás ellen is harcba kell szállniuk. A verseny végén pedig az válhat ninjává, aki a döntő akadálypályájának a teljesítése után, adott időn belül megmássza a 20 méter magas Mydoriama-t. Ha ez valakinek sikerül, az 20 millió forinttal lesz gazdagabb.

A Ninja Warrior műsorvezető csapata is változik a harmadik évadban. Az egyetlen állandó szereplő Till Attila, aki 2017-ben Majkával és Mádai Viviennel, 2018-ban Kasza Tibivel és Stohl Lucával, idén pedig Lékai-Kiss Ramónával és Szujó Zoltánnal vezeti majd a vetélkedőt.

Eddig nem volt szerencsém a Ninja Warriorhoz fogható műsorhoz, úgyhogy izgatottan várom a forgatást. A férjem révén a sport szerves része az életemnek, nagyon kíváncsi vagyok, mire lesznek képesek a ninja-jelöltek. A grandiózus pályát látva nem lesz egyszerű dolguk, elképesztő a stúdió és az egész hangulat, ami körülveszi a produkciót

– mondta Lékai-Kiss Ramóna.

The post Lékai-Kiss Ramóna lesz az egyik új műsorvezető a Ninja Warrior 3. évadában first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt