Lemondott az Index.hu Zrt. vezérigazgatója

Lemondott Pusztay András, az Index.hu Zrt. vezérigazgatója – értesült a Kreatív. A hírportálhoz Bodolai László, az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumi elnöke juttatott el egy közleményt, amelyben azt írta:

Ezúton is szeretném megköszönni Pusztay András eddigi munkáját. Vezérigazgatói tisztségéről való lemondását elfogadtam, és felkértem egy régi jogász barátomat, Ződi Zsoltot, akinek személye számomra garancia arra, hogy az Index továbbra is az ország legolvasottabb online híroldalaként független és hiteles tudjon maradni, hisz nincs másik.

A 24.hu vasárnap elsőként írta meg, hogy az Indexet tulajdonló cég igazgatósága egy javaslat szerint külső cégekbe szervezné ki a rovatokat. Ezt követően a hírportálnál át is állították az Index függetlenségét jelző mutatót, tudatva, hogy a szerkesztőség függetlensége veszélybe került. Dull Szabolcs főszerkesztőt hétfőn kitették a lap igazgatóságából, arra hivatkozva, hogy „belső döntéseket vitt a nyilvánosság elé”. Főszerkesztői posztja ugyanakkor megmaradt.

Ződi a Kreatív által idézett életrajza szerint a  Magyar Tudományos Akadémia Jogtudományi Intézetének tudományos munkatársa. Emellett 2014 óta a Miskolci Egyetem jogi karának docense.

Kiemelt kép: 24.hu/Marjai János


Source: 24 teszt