Letartóztatták a monoki gátőrt agyonverő két tinit

Letartóztatta a Miskolci Járásbíróság azt a 14 és 16 éves fiút, akiket azzal gyanúsítanak, hogy pár nappal ezelőtt megöltek egy 77 éves férfit Monokon. A Miskolci Törvényszék tájékoztatása szerint a gyanúsítottak és a védőik is fellebbezést jelentettek be, ezért a végzés nem végleges..

Kiderült, hogy a két fiatal alkalmi munkát végzett a Monok melletti horgásztónál. Napközben engedély nélkül magukhoz vették a gátőrként dolgozó idős férfi autóját, de egy nádas-füves területen elakadtak vele. Amikor ezt a férfi észlelte, ingerült lett és közölte velük hogy feljelentést fog tenni a történtek miatt.

A szóváltásuk tettlegességig fajult, majd a két terhelt puszta kézzel, illetve a helyszínen talált fahasábokkal ütlegelte a férfit, leginkább annak fejét. A 77 éves férfi a helyszínen meghalt. A fiatalok a holttestet a tó melletti erdős részre húzták, s azt faágakkal és levelekkel fedték el. A két férfi lényegében beismerte a bűnösségét az elfogása után.

Kapcsolódó
Egy 14 és egy 17 éves helyi fiú gyilkolt Monokon, beismerték a tettüket

Bűnügyi őrizetbe vették az egymásra mutogató 14 éves és 17 éves fiút.

Cselekményük alkalmas lehet a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés  megállapítására, amely akár 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, azonban a további nyomozási cselekmények alapján nem zárható ki a súlyosabb minősítés sem.

A kiszabható büntetés lehetséges tartama önmagában megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét, amelyet nem ellensúlyoz a gyanúsítottak tanulói jogviszonya sem, mivel iskolaidőben végezték az alkalmi munkát és egy helyben tartózkodásuk családi környezetük ellenére is könnyen felszámolható.

Tartani kell attól is, hogy a terheltek a büntetőeljárásban részt vevő személyek befolyásolásával, megfélemlítésével megnehezítenék a bizonyítást. A bíróság figyelemmel volt arra is, hogy a fiatalok törekedtek az áldozat  holttestének elrejtésére, amellyel a felderítést kívánták akadályozni. Mindezekre való tekintettel a bíróság letartóztatta a két kamaszt.

The post Letartóztatták a monoki gátőrt agyonverő két tinit first appeared on 24.hu.


Source: 24 teszt