Luxushotellé válhat a nyolc év után bezárásra ítélt Ankert épülete
Kedden futott végig a magyar interneten, hogy a főváros egy kulturális térként is működő, koncerteknek, kiállításoknak, hétvégi piacoknak és más rendezvényeknek is otthont adó Ankert, a tavaly bezárt Anker Klub testvére nyolc év után, február elsején bezárja a kapuit.
Ez első látásra talán csak a kultúra, a sör és a kézműves chili szószok barátai számára rossz hír, úgy tűnik azonban, hogy ennél jóval nagyobb réteget érintő hírről van szó, hiszen az épp óriási összegekből megújuló Operaház (Ybl Miklós, 1875-1884), a két évtizednyi huzavona után végre újjászületni látszó egykori Állami Balettintézet (Drechsler-palota, Lechner Ödön és Pártos Gyula, 1883-1886), illetve az eredeti képét három évtized után visszakapott Új Színház (Parisiana Mulató, Lajta Béla, 1907-1909) szomszédságában álló,
leharcolt épület a következő években luxushotellé válhat.
Az 1833-ban a város reformkori arcát meghatározó, a Nemzeti Múzeum épületét is megálmodó Pollack Mihály (1772-1855) tervei szerint építeni kezdett, de tulajdonosa négy évvel később bekövetkezett halála után negyedszázadon át félkészen álló kétudvaros ház az egykor bőrösök által lakott Szerecsen (1927 óta Paulay Ede) utca szívében áll. Története azonban nem a bőrhöz, hanem a bútorgyártáshoz kapcsolódik, hiszen építtetője a híres pesti asztalosmester, az első magyar bútorgyárnokként emlegetett Vogel Sebestyén, illetve családja volt.
A mai, egy- helyett kétemeletes képét 1860-1862 között, a Pollack több munkáját is továbbfejlesztő Wieser Ferenc (1812-1869) terveinek köszönhetően elnyert,
két udvart, illetve hat lépcsőházat magában foglaló klasszicista épület
száz évvel ezelőttig teljesen átlagos lakóházként működött, 1920-ban azonban az akkor a Wertheimer Orfeumnak otthont adó szomszéd harapta ki a földszinti traktusa jó részét, melyet a helyükön ma működő Új Színház is használ: itt a ruhatár, a büfé, illetve a dolgozók és művészek által használt terek egy része is – írja Farkas Tamás Barnabás A Vogel-ház története és lehetőségei címet viselő dolgozatában.
Az 1951-ben részben munkásszállóvá vált ház 1952-ben kapott műemléki védelmet, ez azonban nem mentette meg az állapotromlástól: homlokzatán utoljára 1967-ben végeztek átfogó rekonstrukciós munkákat, a felújítás pedig közel négy évtizedes késéssel, 2004-ben folytatódhatott volna a belső térben is.
A terv azonban komoly akadályokba ütközött, az önkormányzat pedig inkább a lassan életveszélyessé vált épület
rossz állapotú, korhadó faszerkezeteinek – így a tetőszerkezet, illetve az ablakkeretek – eltávolítása, a válaszfalak kibontása és a vakolatrétegek leverése mellett döntött.
A védettséget tehát már csak kevés részlet indokolja, a helyzet a főhomlokzat viszonylagos érintetlensége, a kapubejáró és a tartófalak eredeti állapotukban való megmaradása, valamint a teljes tervanyag megléte miatt még mindig visszafordítható, habár ehhez embermagasságú pénzkötegekre lenne szükség.
Az Ankertbe ma belépő ember persze ettől függetlenül még mindig úgy érezheti magát, hogy egy éppen csak álló homlokzatot elhagyva egy félkész romba érkezik, ez azonban tökéletesen illik a belső-erzsébetvárosi helyeknél jóval kulturáltabb környezetben működő, de a romkocsmákkal közeli rokonságot ápoló klub stílusához.
Némi szerencsével persze lehetne ez másként is: 1996-ban az akkor még néhány méterre működő balettintézet költözött volna ide (a terveket Csizmár Gyula szignózta), 2001-ben egy holland cég jórészt kihalt mesterségek műhelyeit működés közben bemutató múzeumot, illetve különböző korszakokat tükröző hotelszobákat tervezett az ezredfordulón még önkormányzati tulajdonú épületbe.
Utolsó mentsvárként 2008-ban Gortva Péter, Kolbe Tibor és Balogh Ildikó (Promega Építési Tanácsadó Iroda) álmodott meg szállodát az időközben tulajdonossá vált Ehud Amir felkérésére.
A fővárosi műemlékhelyzetet ismerők számára nyilván nem árulunk el meglepetést azzal, hogy a fővárosi lakóház projektek egész sorát megvalósító Autóker vezetői székéből érkezett Amir 2006-ban alapított cége, a Triholding sem volt jobb gazda az önkormányzatnál, hiszen a város más pontjain jókora munkákat megvalósító – nekik köszönhető a Marina Part, a bulituristákat hosszú évek óta mágnesként vonzó Gozsdu-udvar, a Király utcai Komplex, de a hosszú évek munkájával elpusztított, majd kétes minőségben újjáépült K40 (az egykor műemléki státuszú Király utca 40.) is – ingatlanfejlesztő az elmúlt évtizedben semmit sem kezdett az épülettel.
A jogilag a Komplex épületébe bejegyzett B&E Investment, illetve egy Virgin-szigeteki és panamai offshore-cég, a Sunset Trade & Investments Inc. és a Bailey Capital Corp. tulajdonában álló cég minden bizonnyal a világválság érkezése miatt nem döntött a világörökségi védelmet élvező Andrássy út védőövezetében álló ház felújítása és átépítése mellett, hiszen a piac kétezres évek végi állása szerint nagyon hosszú idő alatt megtérülő befektetésnek látszott.
Lapunk 2008 februárjában adott hírt a projektről – eszerint a Triholding
a Paulay Ede utca 33. alatt – a műemlékvédelmi szempontokat figyelembe véve – száznegyven szobás, 4 vagy 5 csillagos, wellness részleggel, konferenciatermekkel és üzletekkel is ellátott szállodát tervez felépíteni, összesen 4, 5 milliárd forintból.
A projektet tehát jegelték – így válhatott az épület egyik bérlőjévé a 2012 júniusában megnyitott Ankert –, de a cég nem adta fel: a 2010 tavaszára némiképp átalakult, de továbbra is a már említett Promega által jegyzett tervek egy dokumentum szerint 2012 második negyedévében (épp az Ankert megnyitásával egyidőben) indultak volna el a megvalósulás felé, a kezdési dátum azonban előbb 2014-re, majd még tovább csúszott.
Most azonban elérkezett az idő a kezdéshez, így az Ankertnek távoznia kell. Kérdés azonban, hogy az épület első emeletén működő, a film- és reklámipart kiszolgáló, lapunknak az ügyben nyilatkozni nem kívánó Gingi Studiónak is mennie kell-e, illetve hogy mi lesz az Új Színház épületébe nyúló résszel.
A rossz állapotban lévő műemlék XXI. századi megoldásokkal való megtöltése, a telekre mélyen benyúló épületen belüli közlekedés, illetve az utólagos szigetelés mind-mind nehéz feladat, de a befektető honlapján elérhető három, igen keveset eláruló látványterv szerint a munkálatok akár még egészen jól is sikerülhetnek, hiszen a tervezők az udvar felé néző plusz két szinttel még több szoba kialakítását teszik lehetővé, az utcafronton pedig teljes helyreállítással számolnak.
Kérdés persze, hogy milyen minőségben valósul meg mindez, illetve hogy az épület a szintráépítések miatt milyen képet mutat majd az Andrássy út felől érkezők vagy a Paulay Ede utca túlsó oldalán elhaladók előtt.
A képet tovább árnyalja, hogy az elmúlt években egyéb, másfél évszázados részleteket érintő bontások is történtek az épületben: 2019 tavaszán például az egyik hátsó lépcsőház lépcsői tűntek el, a többi hiányra pedig csak egy teljes épületbejárás adna választ.
Mindezek fényében sokadszorra is felmerül a kérdés:
van-e bármi értelme a műemléki védettségnek, ha a létfontosságú állagmegóvásokat a tulajdonjogot gyakorlók – legyen az akár egy önkormányzat, egy offshore cég vagy egy magánbefektető – nem tudták, vagy kényszerítő erő hiányában nem kívánták végrehajtani, hozzájárulva az épített örökség pusztulásához, sőt, az épületek életveszélyes állapotának megszüntetése érdekében történő lassú visszabontáshoz?
Ráadásul mindez a Világörökség részének számító Andrássy út védőzónájában történik, bár a műemléki vagy világörökségi státusz korábban sem akadályozta meg a befektetőket, hogy keresztülvigyék az akaratukat: ennek köszönhetően épül most üvegpalota egy korábban védett, szintén a Paulay Ede utcában álló ház helyére, és ezért tud egy vállalkozó a lakók hozzájárulása, illetve a világörökségi elvárások ellenére újabb szintet építeni a nemrégiben megvásárolt, Dunára néző tetőlakására.
Kiemelt kép: Anker’t /Facebook
Source: 24 teszt
